Egy sikeres állásinterjú után a legfontosabb dolog a munkaszerződés. Erről a munkáltatónak kell gondoskodnia és közölnie Önnel, hogy mi áll a szerződésben, milyen kötelezettségekre szólítja Önt fel. A munkaszerződést írásos formában kell…
Egy várva-várt vízitúra, avagy Szigetköz
A Fodor család évről-évre megtervezi azokat a vízitúrákat, melyek eddig minden résztvevőt levettek a lábukról, hiszen mi mindig odafigyelünk még a legapróbb részletekre is, hogy a túra egy hosszú évek múltán is…
Hogyan kell viselkedni egy állásinterjún?
Az állásinterjú általában mindenkit izgalommal tölt el és nem tud minden jelölt úgy viselkedni, ahogyan szeretné, nem tudja a hétköznapi természetes formáját nyújtani. Sok tanácsot kapunk persze barátoktól és ismerősöktől, hogy mit…
Ha Eger, ha szállás, akkor Senator-Ház
Ha Ön is úgy döntött, hogy itt az ideje egy kis pihenésnek, szeretne pár napot békésen eltölteni, szeretné kipihenni a hétköznapok fáradalmait, elakarja felejteni a munkahelyi stresszt, akkor erre Eger a legjobb…
Rendes és rendkívüli felmondás
Sok esetben panaszkodnak, hogy egyik napról a másikra megszűnt a munkaviszonyuk. Lehet, hogy ez nem is szabályosan történt, ezért érdemes utánanézni a dolgoknak, viszont az is előfordulhat, hogy a szerződés feltételei ezt…
Egri csapatépítő tréningek minden vállalat számára
A csapatépítő tréningek által rendkívül hatékony eredményeket lehet elérni a munka hatékonyságának fokozása érdekében, ugyanis egy ilyen tréning során az emberek, a munkatársak közelebb kerülnek egymáshoz, megismerhetik egymást más oldalról is. Az…
Kivel érdemes jóban lenni a cégnél?
Ha újként érkezünk egy adott vállalathoz, akkor érdemes a lehető legrövidebb időn belül felmérni azt, hogy kivel is érdemes jóban lenni, kik azok, akik segíteni, illetve hátráltatni tudják a munkánkat. Természetesen mindenkivel…
Látásjavító szemműtét a tökéletes látásért
A lézeres szemműtét sokak által választott megoldás, hiszen szinte minden esetben tökéletes eredmény érhető el általa. Évi szinten egyre több és több ember választja a lézeres szemműtétek valamelyikét, ugyanis minimális kockázatok által…
Az álláskeresés buktatói
Mivel egyre kevesebb a munkalehetőség, így egyre elszántabbak az emberek is és sok esetben nem figyelnek, nem megfelelő helyre jelentkeznek, illetve olyan állásra jelentkeznek, ami nem is létezik és csak idejüket pazarolják,…
Iwood, faipari gépek terén az első
Ha szeretne Ön is profi munkát biztosítani a megbízói számára és ehhez faipari gép kell, amivel precíz és pontos, minőségi munkát adhat, akkor mindenképpen ismerje meg az általunk biztosított szolgáltatásokat, ugyanis vállalatunk…