Az év legszínesebb időszaka éppen beköszöntött, és nemsokára az időjárás is megmutatja szeszélyes oldalát. Az utcán sétálva az emberek fejét sapkák, kalapok és különböző fejfedők takarják. Ez viszont a hajnak nem tesz…
Mire és hogyan is neveljünk egy kutyát?
Az, hogy meddig a pontig kell nevelni egy kutyát változó dolog, hiszen attól függ, hogy miért tartjuk. Egy munkakutya és egy házi kedvenc, egy társ esetében az igazán változó dolog, ugyanis az…
Általános a globális felmelegedés
A sokszor már untig ismételt mondatok után végre érdemes volna komolyan venni ezt a problémakört is, igaz, egyre nagyobb hangsúly jut a környezetvédelemre, környezet megóvásra, a valóban fenntartható jövő kialakításában. Azonban az…
A szociális földprogram tovább folytatódik
A 2013-as év folyamán nem kevesebb, mint 151 település nyerte el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális földprogram pályázatát. A pályázat legfőbb célja, hogy a hátrányos helyzetű, illetve a fokozottan hátrányos helyzetű…
Ne dobjon ki mindent amire nincs szüksége
A mai rohanó világban a körülöttünk lévő tárgyakat, berendezéseket úgy vesszük, mint időleges tárgyakat. Sőt néha azon vesszük észre magunkat, hogy a régebbi berendezéseink megszűnnek tetszeni az újabb, szebb modellek miatt, és ami…
Tanácsok a gyepszőnyeg terítéséhez
Ha gyepszőnyeg lerakását tervezi a kertjében, vagy a kertépítésben a füvesítés előtt áll, és a talaj előkészítésén szakszerűen túljutott, akkor a következőkben olvasható tanácsaim, éppen Önnek szólnak. Kérem, olvassa el őket figyelmesen,…
A professzionális automata öntözőrendszerek
Egyre növekvő számban jelennek meg a piacon mostanában automata öntözőrendszer márkák és alkatrészek. Ugyanakkor, mint mindenben, ebben az iparágban is megvannak a professzionális öntözéstechnikai gyárak. Ezek jellemzően az USA-ban vannak, ahol az…
Feltolásgátló a biztonságosabb redőny érdekében!
Az utólag is bármikor felszerelhető Alulux miniredőnyök képesek igazán hatékony védelmet nyújtani a betörésekkel szemben, ám emellett kiváló hőszigetelő képességüket is meg kell említeni, melynek köszönhetően alkalmazásukkal jelentős fűtési energia is megtakarítható….
VitaminWellness – Étrend kiegészítők igényes kínálata várja!
Sajnos ma már a legtöbb ember küzd valamilyen egészségügyi gonddal. Ha ezzel Ön is így vagy, esetleg elhatározta, hogy szeretne végre tudatos és egészségesebb életet élni, így ennek érdekében keresi a természetes,…
Legújabb fitnesz őrületek, melyeket bátran kipróbálhatsz
Tabata: A lényege a hatékony zsírégetés csupán négy perc alatt. Lehet, hogy első hallásra könnyűnek tűnik, de igazából nagyon is megerőltető. Nem egyszerű gyakorlatokat kell elvégezned ahhoz, hogy ennyi idő alatt felpörgesd…