Skip to content

Bekesmmk

Azoknak, akiknek fontos a PR és annak ereje…

Menu
  • Kapcsolat
Menu
Jogosítvány

Szerezzünk jogsit könnyedén

Posted on 2015. február 21. szombat

Ahogy növünk, úgy próbálunk ki egyre felnőttesebb és komolyabb dolgokat. Kiskorunkban sokat ábrándozunk arról, milyen jó is lenne nemcsak az anyósülésen üldögélni, hanem a volán mögé pattanni és száguldani a nagyvilágban.

[wp_ad_camp_1]

Érdemes a jogosítványt a középiskolában megszerezni, mert diákoknak jóval nagyobb kedvezményt is adnak a különböző autósiskolák. A KRESZ elméleti tanfolyam 30 órából áll, melyen a tanulók elsajátítják a közlekedés alapismereteit, és a végén vizsgára bocsáthatók. A számítógépes vizsgán 55 kérdésre kell jól válaszolni. Maximum tíz pontot veszíthetünk, de vigyázni kell, mert vannak kérdések, melyek 3 pontot érnek. Egy óra áll rendelkezésünkre, és azonnal megtudjuk az eredményt.

Ha a vizsga sikeres, ki kell választanunk egy oktatót, akinél levezetjük a kötelezően előirt 30 órát (580 km-t). Ezt követően következik az igazán fontos gyakorlati vizsga. Lényeges, hogy erre csak úgy jelentkezzünk be, ha biztosak vagyunk magunkban, és jól megy a vezetés.

Emellett még szükségünk van elsősegély vizsgára és orvosi alkalmassági engedélyre. Ha minden dolgot „beszereztünk”, akkor irány az okmányiroda a vizsgapapírokkal együtt, és hetek múlva kézhez kaphatjuk a jogosítványt. Fontos azonban, hogy vigyázzunk mások és saját testi épségünkre is!

Archívum

  • 2025. április (14)
  • 2025. március (8)
  • 2025. február (12)
  • 2025. január (2)
  • 2024. december (7)
  • 2024. november (10)
  • 2024. október (8)
  • 2024. szeptember (8)
  • 2024. augusztus (10)
  • 2024. július (14)
  • 2024. június (12)
  • 2024. május (6)
  • 2024. április (6)
  • 2024. március (8)
  • 2024. február (6)
  • 2024. január (16)
  • 2023. december (4)
  • 2023. november (4)
  • 2023. október (2)
  • 2023. szeptember (16)
  • 2023. augusztus (10)
  • 2023. július (13)
  • 2023. június (10)
  • 2023. május (10)
  • 2023. április (4)
  • 2023. március (10)
  • 2023. február (12)
  • 2023. január (6)
  • 2022. december (8)
  • 2022. november (28)
  • 2022. október (16)
  • 2022. szeptember (22)
  • 2022. augusztus (20)
  • 2022. július (20)
  • 2022. június (38)
  • 2022. május (25)
  • 2022. április (38)
  • 2022. március (26)
  • 2022. február (44)
  • 2022. január (32)
  • 2021. december (31)
  • 2021. november (64)
  • 2021. október (40)
  • 2021. szeptember (36)
  • 2021. augusztus (41)
  • 2021. július (34)
  • 2021. június (48)
  • 2021. május (34)
  • 2021. április (32)
  • 2021. március (41)
  • 2021. február (40)
  • 2021. január (58)
  • 2020. december (50)
  • 2020. november (40)
  • 2020. október (41)
  • 2020. szeptember (31)
  • 2020. augusztus (47)
  • 2020. július (32)
  • 2020. június (34)
  • 2020. május (36)
  • 2020. április (28)
  • 2020. március (21)
  • 2020. február (33)
  • 2020. január (16)
  • 2019. december (24)
  • 2019. november (38)
  • 2019. október (8)
  • 2019. szeptember (14)
  • 2019. augusztus (24)
  • 2019. július (6)
  • 2019. június (13)
  • 2019. május (22)
  • 2019. április (8)
  • 2019. március (26)
  • 2019. február (18)
  • 2019. január (8)
  • 2018. december (22)
  • 2018. november (30)
  • 2018. október (33)
  • 2018. szeptember (20)
  • 2018. augusztus (20)
  • 2018. július (22)
  • 2018. június (24)
  • 2018. május (24)
  • 2018. április (22)
  • 2018. március (25)
  • 2018. február (16)
  • 2018. január (16)
  • 2017. december (22)
  • 2017. november (37)
  • 2017. október (31)
  • 2017. szeptember (35)
  • 2017. augusztus (25)
  • 2017. július (29)
  • 2017. június (28)
  • 2017. május (13)
  • 2017. április (27)
  • 2017. március (30)
  • 2017. február (19)
  • 2017. január (19)
  • 2016. december (18)
  • 2016. november (26)
  • 2016. október (30)
  • 2016. szeptember (17)
  • 2016. augusztus (10)
  • 2016. július (6)
  • 2016. június (16)
  • 2016. május (18)
  • 2016. április (12)
  • 2016. március (14)
  • 2016. február (8)
  • 2016. január (28)
  • 2015. december (12)
  • 2015. november (24)
  • 2015. október (24)
  • 2015. szeptember (10)
  • 2015. augusztus (21)
  • 2015. július (14)
  • 2015. június (22)
  • 2015. május (24)
  • 2015. április (28)
  • 2015. március (21)
  • 2015. február (27)
  • 2015. január (21)
  • 2014. december (31)
  • 2014. november (30)
  • 2014. október (29)
  • 2014. szeptember (28)
  • 2014. augusztus (14)
  • 2014. július (19)
  • 2014. június (11)
  • 2014. május (13)
  • 2014. április (20)
  • 2014. március (18)
  • 2014. február (21)
  • 2014. január (25)
  • 2013. december (25)
  • 2013. november (18)
  • 2013. október (6)
  • 2013. szeptember (22)
  • 2013. augusztus (11)
  • 2013. július (17)
  • 2013. június (8)
  • 2013. május (5)
  • 2013. április (11)
  • 2013. március (2)
  • 2013. február (22)
  • 2013. január (27)
©2025 Bekesmmk | Design: Newspaperly WordPress Theme