Ahány ember, annyiféle döntéshozatal, és nincs ez másképp akkor sem, amikor a megfelelő autó kiválasztásáról van szó. Vannak, akiknek fontos a márkahűség, míg mások inkább azt tartják szem előtt, hogy a kiválasztott gépjármű könnyen és olcsón fenntartható legyen.
Megint másoknak a végsebesség, vagy a gyorsulás az elsődleges szempont, de vannak olyanok is, akiknek a kényelem mindennél előbbre való. Igen ám, de amikor hosszú évekre választunk magunknak új autó – és a legtöbb ember így van ezzel, kevesen szeretik cserélgetni sűrűbben -, akkor a funkcionalitás legalább olyan fontos, mint a fent említett kritériumok bármelyike. Lényeges a biztonság, az ár, a karbantartási költségek is, ám ha nem a megfelelő méretű és felépítésű járművet vásároljuk, akkor hosszú távon biztos, hogy elégedetlenek leszünk, hiába is stimmel minden más. Szedán, kombi, esetleg egyterű, vagy pickup? Minden típusnak megvan a maga előnye – és hátránya -, ezért aztán rendkívül fontos, hogy nagyon alaposan átgondoljuk az aktuális – és jövőbeni – igényeinket és aszerint válasszuk ki a megfelelőt.
Először is azt érdemes megfontolni, hogy munkára is használjuk-e majd a járművet, szállítunk-e nagyobb kiterjedésű, nehezebb dolgokat rendszeresen, mert ha igen, akkor könnyen lehet, hogy egy pickup a helyes döntés. Esetleg a közeljövőben bővül a család? Esetleg azt is tudjuk, hogy két, vagy akár több gyerekkel is a következő években? Akkor viszont az egyterűvel járunk a legjobban, mert a gyerekülések – és a babaholmik – hihetetlen mennyiségű helyet foglalnak. Hibrid megoldásként ott a kombi, amiben rengeteg a hely – főleg, ha egy nagyobbat nézünk ki magunknak -, ám mégiscsak autó formája van. A szedán akkor jó döntés, ha a legtöbb esetben csak ketten – maximum hárman – használjuk és aránylag kevés csomagot kell szállítani, hisz ezeknél az autóknál nem csak a belső tér mérete korlátozott, de a csomagtartó is sokszor szűkös. A lényeg, hogy alaposan fontoljuk meg, nem csak a jelenlegi helyzetünket, de azt is, hogy pár év múlva nagyjából mi várható és ezek alapján hozzuk meg a döntésünket.