Mai tyúkjaink elődeit honfoglaló őseink Ázsiából hozták magukkal. Őshonos magyar tyúkfajtáink a fogoly színű, az erdélyi kopasz nyakú és a kendermagos parlagi tyúk. A hibrid tyúkfajták megjelenésével egyre inkább háttérbe szorulnak az őshonos fajták, ma már csak kevés udvaron láthatunk kendermagos tyúkot.
[wp_ad_camp_1]
A kendermagos tyúk törvényileg védett baromfifajta, tenyésztése az1890-es években kezdődött, gyorsan népszerű lett a tenyésztők között. Tollazata kékesszürke színű, igazi rejtőzködő szín, amelyen fekete színhatású, szűk keresztsávok helyezkednek el, ez idézi elő a „kendermagos” színt. Házkörüli tartásra tökéletesen alkalmas. Nyugodt vérmérsékletű, hamar megszokja az ember közelségét, nem ijedezik feleslegesen. Súlya 2,5-3 kilogramm között mozog, éves tojáshozama 140-150 darab krémszín héjú tojás. Tartása és etetése viszonylag egyszerű. Magok mellett a háztartási zöldhulladékot is szívesen fogyasztja. Gyorsan, könnyen szaporodik. Tartásához nincs szükség nagy területre. Jellemző a széles, domború mell, a középhosszú sárga láb, a testhez viszonyítva túlfejlett faroktollak és a testhez simuló tollazat. A taréj középnagy és egyenesen felálló.
A kifejezetten árutermelés céljait szolgáló hibrid tyúkok megjelenése miatt veszélybe kerültek az őshonos magyar tyúkfajták, a második világháború idején szinte teljesen eltűntek, ezért állami program indult fenntartásukra és megmentésükre. Gödöllőn, Keszthelyen és Hódmezővásárhelyen génmegőrző telepeken tenyésztik génveszteség nélkül, megtartva eredeti tulajdonságaikat. Génmegőrzés kétféle módszerrel történik: fajtatiszta példányok eredeti élőhelyen történő fenntartásával, vagy eredeti közegből kiemelve állatkertben, ketreces tartásban, rezervátumokban. A kendermagos tyúk nemzeti kulturális örökségünk része.