Szinte mindenki másképpen reagál a stresszre, főleg, amikor az folyamatosan jelen van az életében. Hisz egy-egy nehezebb, feszültebb időszakra a legtöbben képesek vagyunk felpörögni és kihozni magunkból a maximumot, anélkül ugye – csak példaként említve – elég nehéz lenne sikeresen abszolválni egy vizsgaidőszakot.
Ám mi van akkor, ha az életvitelünk miatt a stressz az nem egy ritkán megjelenő kellemetlen vendég csupán, hanem kényelmesen beköltözött, állandó szobatárs? Hogyan lehet megküzdeni azzal, hogy nap, mint nap nagy a nyomás, és hatalmas a feszültség? Alapvetően az ember ilyen a harcolj, vagy menekülj reakciók valamelyikét adja – sokaknál ez nem is tudatos, hisz ez a régi idők, ösztönszerű öröksége -, ám nem minden esetben ilyen egyszerű, vagy ha úgy tetszik, fekete és fehér a dolog. Néha ugyanis megtörténik az – az eleinte szinte anomáliának tűnő jelenség -, hogy egyszerűen annyi tennivaló szakad a nyakunkba és annyi felelősség, hogy ahelyett, hogy magunkat még jobban megfeszítve belevágnánk a lehetetlenbe, inkább alszunk egyet.
Ilyenkor gyakorlatilag hasonló dolog történik, mint amikor egész nap kemény fizikai munkát végzünk, és amiatt estére már megmozdulni is képtelenek vagyunk, annyira az erőnk végét járjuk. Csak épp az ilyen esetekben nem fizikailag, hanem szellemileg érünk el a teljesítőképességünk végére, és a szervezet erre leblokkolással válaszol, amit maga a stressz – azaz a feszültség és a nyomás – vált ki. Stresszalvás közben a testünk – de legfőképp az agyunk – regenerálódik és feltöltődik, amire azért van szüksége, mert anélkül képtelen szembenézni az elénk tornyosuló problémákkal és kihívásokkal. Így ha azt tapasztaljuk, hogy bár fizikálisan nincs különösebb oka, ám mégis leküzdhetetlen álmosság tört ránk, akkor hallgassunk a szervezetünkre és aludjunk, ébredés után ugyanis újult erővel láthatunk neki a feladatoknak. Néha egyszerűen szükség van arra, hogy ilyen módon is kikapcsoljunk, hisz nem lehet a végtelenség feszíteni a húrt.