2022. március 16.
Milyen szempontok szerint válasszunk kanapét?

A kanapévásárlás mindaddig egy rendkívül egyszerű műveletnek tűnik, amíg egyszer nem szerzünk be egy olyat – alapos utánajárás nélkül – ami aztán abszolút nem szolgálja ki az igényeinket.

Hiszen kár is lenne tagadni, a család a közös időt általában vagy a konyhában, vagy a nappaliban tölti, az esték nagyobb részét pedig inkább az utóbbiban, a kanapén lazulva. Emiatt aztán kiemelten fontos, hogy minden olyan szempontnak megfeleljen, ami kényelmessé és strapabíróvá teszi, méghozzá hosszú távon. Az első, amit – meglehetősen pontosan – érdemes meghatározni vásárlás előtt, az a méret és a forma. Alapvetően három típus közül választhatunk, létezik a hagyományos, hosszúkás, forma, mellette azonban egyre nagyobb teret hódítanak az L-alakú, illetve az U-alakú kanapék is. Az előbbi az igazi klasszikus, régi alak, amely gyakorlatilag csak ülésre alkalmas, hisz a felülete túl keskeny ahhoz, hogy többen leheverhessenek rajta. Az L-alakú verziókat általában sarokkanapénak is nevezik, nem véletlenül, hisz kialakításának köszönhetően tökéletesen passzol, ha a szoba valamelyik faláig eltoljuk a szélét. U-alakú társa ellenben bárhová berakható, csak arra kell ügyelni, hogy megfelelően nagy hely álljon a rendelkezésre. Ez utóbbi kettő általában kinyitható, így teljes ággyá is alakíthatóak, amin akár az egész család kényelmesen elfér.

Ha kiválasztottuk a megfelelő típust, akkor már csak arra kell ügyelni, hogy minőségi darabot vegyünk, emiatt aztán a gyanúsan olcsó példányok közül nem igazán érdemes szemezgetni. Könnyen lehet ugyanis, hogy elsőre még azok is feszesnek és stabilnak tűnnek, ám pár hónap igénybevétel után már erősen kiütköznek a felhasznált anyagok miatti különbségek. Ugyancsak fontoljuk meg alaposan, hogy milyen huzat a legideálisabb számunkra. A bőr jó ötletnek tűnhet, ám rendkívül drága és mindennapos használatra nem is a legkényelmesebb. Ha azonban kisgyermek, illetve háziállat is van, akkor mindenképpen érdemes könnyen tisztítható anyagot választani, ma már szerencsére léteznek olyan nedvesség taszító anyagok, melyekről bármilyen szennyeződés egy mozdulattal könnyedén eltávolítható.

Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs