A háztartási gépek közül talán a hűtőszekrény a legfontosabb, ám erre a legtöbbször csak akkor döbbenünk rá, amikor valamiért tönkremegy. Pótolni egyéb megoldással szinte lehetetlen – hacsak nincs egy pont megfelelő hőmérsékletű pince, az ideig-óráig megteszi -.
Éppen ezért, ha a készülék javíthatatlan, akkor minél előbb kell helyette venni egy másikat és bizony sokan hajlamosak ilyenkor az ingervásárlásra, azaz megveszik az első olyan hűtőt, ami nagyjából megfelel az elképzeléseiknek, vagy épp kellőképpen hasonlít az előzőre. Ez azonban nem a legbölcsebb döntés, hisz szerencsés esetben akár 5-10 évig (vagy ha szerencsénk van, akkor ennél is tovább) is használni fogjuk a masinát, így hát a legokosabb amit tehetünk az az, hogy alaposan körbejárjuk a kérdést: mit kell tudnia pontosan az új hűtőszekrénynek, hogy tökéletesen elégedettek legyünk vele hosszútávon?
Első körben természetesen mérnünk kell, hisz a rendelkezésre álló hely a legtöbb esetben kötött. Ezután tudunk elkezdeni keresgélni, annak megfelelően, hogy szabadon álló, avagy beépíthető készüléket szeretnénk vásárolni. A legegyszerűbben úgy tudjuk szűkíteni a találatokat, ha eldöntjük, hogy milyen felépítésű hűtőszekrényt szeretnénk. A hagyományos egy ajtós kivitel a leginkább elterjedt, ám a Side by Side hűtők is egyre felkapottabbak, nem véletlenül. Kényelmesebbek és általában némileg nagyobbak is, ráadásul vannak olyanok, amelyekben a beépített fagyasztó rész nem a szokványos ajtónyitós megoldású, hanem egyből a fagyasztórekeszeket tudjuk kihúzni. Ez ugyan apróságnak tűnik, de a mindennapokban hálásak leszünk a plusz kényelemért. Érdemes emellett odafigyelni az energiafogyasztásra is. A jobb hatásfokkal dolgozó gépek ugyan némileg drágábbak, de hosszútávon bőven behozzák az árukat. Egyrészt a kevesebb energia használattal, másrészt pedig azért, mert ezek a gépek minőségibbek és általában a garanciaidő is hosszabb. Fontoljuk meg alaposan, hogy melyik gépet választjuk, és ha bizonytalanok vagyunk, bátran kérjük ki szakember tanácsát.