Skip to content

Bekesmmk

Azoknak, akiknek fontos a PR és annak ereje…

Menu
  • Kapcsolat
Menu
Víz

Miként takarékoskodjunk a vízzel?

Posted on 2015. március 18. szerda

Tudja-e, hogy Európában Magyarországon a legdrágább a rezsi? A háztartási energia a fizetésünkhöz képest rettentően drága, így a hálózati ivóvíz is igen sokba kerül, ma már kétszer meg kell gondolni, hogy miből mennyit fogyasztunk.

[wp_ad_camp_1]

Megpróbáltunk néhány hasznos ötletet összeszedni, hogy miként tudunk a vízzel spórolni:

  • Fürdés helyett zuhanyozzunk, mivel ezt kb. negyed annyi vízből megtehetjük
  • Ne folyassuk a vizet fogmosás közben! Érdekesség:Ha minden Európában élő emberi egy éven át minden fogmosáskor elzárná a vizet, akkor 6 ezer olimpiai nagyságú úszómedencét tölthetnénk meg az így megspórolt vízzel
  • Ellenőrizzük a csapokat, hogy ne csöpögjenek! Egy csöpögő csap által napi 25 liter víz fogy el feleslegesen
  • Gyűjtsük össze az esővizet, vödörben, vagy hordóban, esetleg ciszternában! Az így összegyűlt víz sok mindenre használható: öntözésre, kocsi mosásra, felmosásra
  • Amikor csak nem fontos, ne használjunk meleg vizet! A víz felmelegítéséhez sok energia szükségeltetik
  • Használjunk víztakarékos zuhanyrózsát és WC-tartályt, ezzel komoly mennyiségű vizet lehet megtakarítani
  • Ne mosogassunk folyóvízben!
  • Mosásnál ügyeljünk arra, hogy kihasználjuk a mosógép súlykapacitását, vagyis csak akkor indítsuk el a gépe, ha összejött egy adagnyi ruha.
  • Víztakarékos WC tartályt szereljünk fel! Ezek a normál WC öblítők vízfelhasználásának alig a felét használják csak el.
  • Ne locsoljuk túl a kertet, még a nyári napokban is elég 5-7 naponta locsolni
  • Úgy állítsuk be a locsolófejeket, hogy az ne a járdát és az utakat locsolja, csak a gyepet
  • Ne használjunk műtrágyákat, mert azok növelik a növények vízigényét
  • Szereljünk olyan fejet a locsoló tömlőre, amivel különböző sugárban tudunk öntözni és el is lehet zárni, így csak annyi vizet használunk, amennyi éppen szükséges

Archívum

  • 2025. május (2)
  • 2025. április (14)
  • 2025. március (8)
  • 2025. február (12)
  • 2025. január (2)
  • 2024. december (7)
  • 2024. november (10)
  • 2024. október (8)
  • 2024. szeptember (8)
  • 2024. augusztus (10)
  • 2024. július (14)
  • 2024. június (12)
  • 2024. május (6)
  • 2024. április (6)
  • 2024. március (8)
  • 2024. február (6)
  • 2024. január (16)
  • 2023. december (4)
  • 2023. november (4)
  • 2023. október (2)
  • 2023. szeptember (16)
  • 2023. augusztus (10)
  • 2023. július (13)
  • 2023. június (10)
  • 2023. május (10)
  • 2023. április (4)
  • 2023. március (10)
  • 2023. február (12)
  • 2023. január (6)
  • 2022. december (8)
  • 2022. november (28)
  • 2022. október (16)
  • 2022. szeptember (22)
  • 2022. augusztus (20)
  • 2022. július (20)
  • 2022. június (38)
  • 2022. május (25)
  • 2022. április (38)
  • 2022. március (26)
  • 2022. február (44)
  • 2022. január (32)
  • 2021. december (31)
  • 2021. november (64)
  • 2021. október (40)
  • 2021. szeptember (36)
  • 2021. augusztus (41)
  • 2021. július (34)
  • 2021. június (48)
  • 2021. május (34)
  • 2021. április (32)
  • 2021. március (41)
  • 2021. február (40)
  • 2021. január (58)
  • 2020. december (50)
  • 2020. november (40)
  • 2020. október (41)
  • 2020. szeptember (31)
  • 2020. augusztus (47)
  • 2020. július (32)
  • 2020. június (34)
  • 2020. május (36)
  • 2020. április (28)
  • 2020. március (21)
  • 2020. február (33)
  • 2020. január (16)
  • 2019. december (24)
  • 2019. november (38)
  • 2019. október (8)
  • 2019. szeptember (14)
  • 2019. augusztus (24)
  • 2019. július (6)
  • 2019. június (13)
  • 2019. május (22)
  • 2019. április (8)
  • 2019. március (26)
  • 2019. február (18)
  • 2019. január (8)
  • 2018. december (22)
  • 2018. november (30)
  • 2018. október (33)
  • 2018. szeptember (20)
  • 2018. augusztus (20)
  • 2018. július (22)
  • 2018. június (24)
  • 2018. május (24)
  • 2018. április (22)
  • 2018. március (25)
  • 2018. február (16)
  • 2018. január (16)
  • 2017. december (22)
  • 2017. november (37)
  • 2017. október (31)
  • 2017. szeptember (35)
  • 2017. augusztus (25)
  • 2017. július (29)
  • 2017. június (28)
  • 2017. május (13)
  • 2017. április (27)
  • 2017. március (30)
  • 2017. február (19)
  • 2017. január (19)
  • 2016. december (18)
  • 2016. november (26)
  • 2016. október (30)
  • 2016. szeptember (17)
  • 2016. augusztus (10)
  • 2016. július (6)
  • 2016. június (16)
  • 2016. május (18)
  • 2016. április (12)
  • 2016. március (14)
  • 2016. február (8)
  • 2016. január (28)
  • 2015. december (12)
  • 2015. november (24)
  • 2015. október (24)
  • 2015. szeptember (10)
  • 2015. augusztus (21)
  • 2015. július (14)
  • 2015. június (22)
  • 2015. május (24)
  • 2015. április (28)
  • 2015. március (21)
  • 2015. február (27)
  • 2015. január (21)
  • 2014. december (31)
  • 2014. november (30)
  • 2014. október (29)
  • 2014. szeptember (28)
  • 2014. augusztus (14)
  • 2014. július (19)
  • 2014. június (11)
  • 2014. május (13)
  • 2014. április (20)
  • 2014. március (18)
  • 2014. február (21)
  • 2014. január (25)
  • 2013. december (25)
  • 2013. november (18)
  • 2013. október (6)
  • 2013. szeptember (22)
  • 2013. augusztus (11)
  • 2013. július (17)
  • 2013. június (8)
  • 2013. május (5)
  • 2013. április (11)
  • 2013. március (2)
  • 2013. február (22)
  • 2013. január (27)
©2025 Bekesmmk | Design: Newspaperly WordPress Theme