Skip to content

Bekesmmk

Azoknak, akiknek fontos a PR és annak ereje…

Menu
  • Kapcsolat
Menu
Bhután

Miért látogassunk el Bhután országába?

Posted on 2017. április 6. csütörtök

Bhután Ázsia délkeleti részén fekszik. Ez az ország földünk egyik legelzártabb országa, ezért is olyan különleges dolog, ha az ember eljut ide. Ez egy nagyon elzárt buddhista királyság, ahol a spirituális szféra szinte változatlanul megmaradt az idők során.

[wp_ad_camp_1]

Persze, mint minden hely, ez is modernizálódott. Viszont látszik rajta, hogy nem kíván lépést tartani a nyugati civilizációval. A turistáknak csak azon részét fogadja be, akik a belső békéjük kereséséért utaznak ide, nem pedig egyéb turisztikai okokból. Nem jellemző, hogy az itt megtalálható emberek és szállási lehetőségek pénzorientáltan működnének. Az ide látogatók részt vehetnek a vallási szertartásokban, de ha úgy tartja kedvük, akár túrázhatnak is. Mivel hegyvidékről beszélünk, a túrák nehézsége is ehhez igazodik: felkészületlenül semmiképp ne vállaljunk be egy fizikai erőlétet megpróbáltatónak minősített túrát. A nyugati országokban teljesen másképp értelmezik ezt a fokozatot, mint Bhutánban és más hegyvidéki országokban.

Viszont vannak olyan helyszínek is, ahova könnyedén elsétálhat az ember, mindenféle felkészültség nélkül. Ilyen például a Taktshang kolostorhoz vezető útvonal, amely, bár 3140m-es magasságig vezet, mégsem olyan fárasztó. A távolság nem túl nagy és a szintemelkedés sem olyan rohamos, hogy 1-2 pihenővel ne bírná ki az ember. Inkább azért tekinthető egy kicsit megerőltetőnek, mert a tengerszinthez képest magasan fekszik. Viszont, ha az ember tölt pár napot az ország területén, akkor hamar megszokja a nagy magasságot és hamar akklimatizálódik, így nem lesz olyan nehéz feladat ellátogatni a kolostorhoz sem. Mindenképpen megéri, ha az ember egy kicsit erőt vesz magán és bevállal hasonló megpróbáltatásokat, hiszen ez az ország pótolhatatlan élményekkel gazdagíthat mindenkit.

Archívum

  • 2025. április (14)
  • 2025. március (8)
  • 2025. február (12)
  • 2025. január (2)
  • 2024. december (7)
  • 2024. november (10)
  • 2024. október (8)
  • 2024. szeptember (8)
  • 2024. augusztus (10)
  • 2024. július (14)
  • 2024. június (12)
  • 2024. május (6)
  • 2024. április (6)
  • 2024. március (8)
  • 2024. február (6)
  • 2024. január (16)
  • 2023. december (4)
  • 2023. november (4)
  • 2023. október (2)
  • 2023. szeptember (16)
  • 2023. augusztus (10)
  • 2023. július (13)
  • 2023. június (10)
  • 2023. május (10)
  • 2023. április (4)
  • 2023. március (10)
  • 2023. február (12)
  • 2023. január (6)
  • 2022. december (8)
  • 2022. november (28)
  • 2022. október (16)
  • 2022. szeptember (22)
  • 2022. augusztus (20)
  • 2022. július (20)
  • 2022. június (38)
  • 2022. május (25)
  • 2022. április (38)
  • 2022. március (26)
  • 2022. február (44)
  • 2022. január (32)
  • 2021. december (31)
  • 2021. november (64)
  • 2021. október (40)
  • 2021. szeptember (36)
  • 2021. augusztus (41)
  • 2021. július (34)
  • 2021. június (48)
  • 2021. május (34)
  • 2021. április (32)
  • 2021. március (41)
  • 2021. február (40)
  • 2021. január (58)
  • 2020. december (50)
  • 2020. november (40)
  • 2020. október (41)
  • 2020. szeptember (31)
  • 2020. augusztus (47)
  • 2020. július (32)
  • 2020. június (34)
  • 2020. május (36)
  • 2020. április (28)
  • 2020. március (21)
  • 2020. február (33)
  • 2020. január (16)
  • 2019. december (24)
  • 2019. november (38)
  • 2019. október (8)
  • 2019. szeptember (14)
  • 2019. augusztus (24)
  • 2019. július (6)
  • 2019. június (13)
  • 2019. május (22)
  • 2019. április (8)
  • 2019. március (26)
  • 2019. február (18)
  • 2019. január (8)
  • 2018. december (22)
  • 2018. november (30)
  • 2018. október (33)
  • 2018. szeptember (20)
  • 2018. augusztus (20)
  • 2018. július (22)
  • 2018. június (24)
  • 2018. május (24)
  • 2018. április (22)
  • 2018. március (25)
  • 2018. február (16)
  • 2018. január (16)
  • 2017. december (22)
  • 2017. november (37)
  • 2017. október (31)
  • 2017. szeptember (35)
  • 2017. augusztus (25)
  • 2017. július (29)
  • 2017. június (28)
  • 2017. május (13)
  • 2017. április (27)
  • 2017. március (30)
  • 2017. február (19)
  • 2017. január (19)
  • 2016. december (18)
  • 2016. november (26)
  • 2016. október (30)
  • 2016. szeptember (17)
  • 2016. augusztus (10)
  • 2016. július (6)
  • 2016. június (16)
  • 2016. május (18)
  • 2016. április (12)
  • 2016. március (14)
  • 2016. február (8)
  • 2016. január (28)
  • 2015. december (12)
  • 2015. november (24)
  • 2015. október (24)
  • 2015. szeptember (10)
  • 2015. augusztus (21)
  • 2015. július (14)
  • 2015. június (22)
  • 2015. május (24)
  • 2015. április (28)
  • 2015. március (21)
  • 2015. február (27)
  • 2015. január (21)
  • 2014. december (31)
  • 2014. november (30)
  • 2014. október (29)
  • 2014. szeptember (28)
  • 2014. augusztus (14)
  • 2014. július (19)
  • 2014. június (11)
  • 2014. május (13)
  • 2014. április (20)
  • 2014. március (18)
  • 2014. február (21)
  • 2014. január (25)
  • 2013. december (25)
  • 2013. november (18)
  • 2013. október (6)
  • 2013. szeptember (22)
  • 2013. augusztus (11)
  • 2013. július (17)
  • 2013. június (8)
  • 2013. május (5)
  • 2013. április (11)
  • 2013. március (2)
  • 2013. február (22)
  • 2013. január (27)
©2025 Bekesmmk | Design: Newspaperly WordPress Theme