A porcelán, amiből a legnemesebb porcelánokat készítik a kerámiaiparban, Kínából származik. Legfőbb ismertetőjele a keménység, áttetszőség és a fehérség. A porcelánt a Tang dinasztia idején találták fel valamikor 618-907 között, Kína Honan tartományában. A porcelán legfőbb alapanyaga a kaolin, neki köszönheti keménységét és legtöbb fizikai tulajdonságát.
[wp_ad_camp_1]
Az első kínai porcelántárgyak a középkori keresztes lovagok által jutottak el Európába, ahol különlegességük és szépségük gyorsan népszerűvé tette őket. Az addig a „selyem országaként” emlegetett Kína új nevet kapott: „a porcelán országa”. Az igazi kínai porcelán a mai napig a luxuscikkek kategóriájába tartozik. Az egyik leghíresebb kínai porcelánfajta a kék-fehér változat, amely a Ming-dinasztia korából, a 14-17. századból származik. Az első porcelán manufaktúrákat Jingdezhen településen hozták létre. A kiégetett fehér porcelánt kobaltból nyert kék festékkel rajzolták meg és színezték ki ecset segítségével, majd színtelen mázzal vonták be, amit újra kiégettek, alacsonyabb hőfokon.
A tárgyakat általában a szokásos kínai motívumokkal – növényi rajzokkal, élet- és tájképekkel, valamint szerencseszimbólumokkal dekorálták. Ezek a nagyrészt kisméretű edények a mindennapi használati tárgyak közé tartoztak. Az ugyanezen korból származó, szerencsét jelentő vörös festékkel díszített edények szertartások kellékei voltak. A 15. századtól többféle máz feletti technikát is kidolgoztak. Az úgynevezett „illeszkedő színek” módszerénél a körvonalakat a máz alatti kék festékkel rajzolták meg, amelyeket kiégetés után különféle színű zománcfestékekkel színeztek be. Gyakran előforduló minta volt a krizantémot, lótuszt, fenyőt bambuszt, szilvavirágot vagy madarakat, sárkányokat megjelenítő képek.