A szívünk és érrendszerünk egészségének megőrzése az egyik legfontosabb feladat, hisz az ezekkel kapcsolatos problémák az egyik vezető halálozási ok a világon, méghozzá a fejlett területeken éppúgy, mint az elmaradott régiókban.
Emiatt aztán az orvosok és a szakemberek hosszú évek óta folyamatosan sulykolják az emberekbe, hogy mik azok az alapvető dolgok, amiket megtehetünk az egészségünk megóvása érdekében, és milyen módszerekkel előzhetjük meg a bajt. Eszerint érdemes különös figyelmet fordítani a megfelelő táplálkozásra – a helyes zsírok bevitelére, és a mikro tápanyagok rendszeres fogyasztására -, valamint mindenképpen szükséges, hogy aktív életet éljünk, amelynek része a rendszeres testmozgás. Ezzel együtt azonban olyan külső tényezők is szerepet játszanak a szív- és érrendszeri problémák kialakulásában – mint amilyen például a genetika is -, amelyek kivédhetetlenek, éppen ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk az árulkodó jelekre és azonnal lépjünk, ha bármelyiket is tapasztaljuk.
Ezek közül a legismertebb a mellkasi fájdalom, a szívdobogás érzés, valamint a hirtelen – kisebb megterhelésre is jelentkező – légszomj. Ugyancsak fogjunk gyanút, ha nyugalmi helyzetben is folyamatosan magas a pulzusszámunk – azaz kilencvennél több -, ám meglepő módon vannak olyan tünetek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy szív- és érrendszeri gondokra utalhatnak. Ilyen például a köröm megváltozása, lévén, amikor az hirtelen megvastagszik és az alakja ívessé válik – gyakorlatilag oldalra túlnő -, azt a legtöbb esetben a nem elégséges oxigén mennyisége okozza az ujjakban. Emellett figyeljünk a szemünkre is, amely nem csak a lélek tükre, de a koszorúerünk állapotáról is sokat elmond. Ha az íriszünk körül világos íveket, vagy netalántán egy teljes gyűrűt látunk, az bizony az ér problémáját jelzi, amely azonnali kardiológiai kivizsgálást igényel. A legfontosabb, hogy éljünk egészségesen, és ha problémát észlelünk, akkor ne halogassunk, hanem azonnal forduljunk orvoshoz, mert a késlekedésért súlyos árat fizethetünk.