Az idősebb generációk számára a tapéta szó hallatán egyből beugrik a nyolcvanas évek végéig szinte mindenütt fellelhető érdes felületű fehér változat, no és persze az egész falat beborító erdő képe, amely egy panellakás szinte elengedhetetlen kelléke volt nagyon hosszú ideig.
Aztán az ezredforduló környékére kiment a divatból ez a fajta falburkoló módszer, és az emberek inkább a festés mellett tették le a voksukat. Valahol persze ez érthető, hisz a tapétázás némiképp nagyobb szakértelmet igényel – már persze ha tökéletes végeredményt szeretnénk -, és túl azon, hogy időigényes a felhelyezése, ha valamilyen sérülés éri, akkor a javítás sem egy egyszerű feladat. Egy összekent festést a legrosszabb esetben újra átkenünk, ám ha egy falat újra kell tapétázni, az rengeteg bosszúsággal jár. Ugyanakkor, ha megfelelő módon választunk, és okosan megtervezzük a használatát, akkor hihetetlen módon fel tudja dobni az összképet egy jól megválasztott falpapír.
Ahhoz, hogy sok-sok éven át örömünket leljük a végeredményben, csupán pár apró szabályt kell betartanunk. Az egyik az alkalmazási terület. Bármennyire is tele lennénk jobbnál jobb víziókkal, nem érdemes olyan helyiségben tapétázni, ahol nagy igénybevételnek vannak kitéve a falak. Sokkal jobban járunk, ha a nappaliban, vagy épp a hálóban éljük ki a kreativitásunkat, mert így sokkal több az esély arra, hogy sokáig sértetlen marad a fal. Arra ugyancsak érdemes odafigyelni, hogy az erőteljes, kirívó minták ugyan hihetetlen karaktert adnak az egész otthonnak, de ezekkel nem szabad túlzásba esni. Ha valami igazán extrém motívumra esik a választásunk, akkor azzal csak az egyik falat vonjuk be, a másik három maradjon egyszínű, különben úgy érezzük majd, hogy nincs meg a fókuszpont a helyiségben, és összenyomnak minket a falak. Ha biztosra akarunk menni, akkor készítsünk – vagy készíttessünk – látványtervet, ez ugyanis jóval olcsóbb, mint utólag rádöbbenni, hogy rosszul választottunk.