Az angol főváros mind a mai napig az egyik legkedveltebb európai úti célnak számít, ezt a titulust pedig nem véletlenül érdemelte ki az elmúlt évtizedekben. Nem csak megannyi látványossága teszi hihetetlenül vonzóvá, de a multikulturális élet, a folyamatosan nyüzsgő belváros egy olyan miliőt alkot, ami szinte utánozhatatlan.
Éppen ezért egy londoni kiruccanást – még ha csupán egy rövid hétvégéről is legyen szó -, érdemes nagyon alaposan, előre megterveznünk. Persze ha gyakorlott látogatók vagyunk, akkor pontosan tudjuk, mik azok a helyek, amiket feltétlenül meg kell néznünk, ám ha most először utazunk az angol fővárosba, akkor bizony nem árt felkészülnünk. A majd 9 millió lakosú metropoliszban ugyanis elveszve érezhetjük magunkat és külső segítség híján, mire megszokjuk az ott tapasztalható tempót, már lehet, hogy indulhatunk is haza. Ám egy útiterv – amihez a lehetőségekhez mérten ragaszkodunk is – ebben nagy könnyebbséget jelenthet, hiszen nem élesben kell kitalálnunk, mivel is teljen a londoni utunk.
Első körben az ikonikus helyszíneket tanácsos végig látogatni. A Parlament, a Westminster-palota és a Big Ben nem csak a poszterekről, de a különféle filmekből is ismerős lehet, ha pedig egyszerre szeretnénk megcsodálni a város jelképeit, akkor a Temze partján felállított óriáskerék, a London Eye lesz a segítségünkre ebben. Egy teljes kör bőven elegendő ahhoz, hogy kigyönyörködjük magunkat, ezt követően pedig nyakunkba vehetjük a várost és személyesen is ellátogathatunk a nekünk tetsző nevezetességeket. London tömegközlekedése a nagy európai városokhoz hasonlóan kifogástalan, így nem lesz szükségünk autóbérlésre. Utóbbi már csak a bal oldali közlekedés és a hatalmas forgalom miatt sem tanácsos, főképp azok számára, akik most először látogatnak Angliába.