Noha sokan még mindig úgy tekintenek egy balatoni strandolásra, mint egy filléres nyári kikapcsolódásra, valójában a magyar tenger már régóta meglehetősen drágának számít, nem véletlenül választják helyette sokan a horvát tengerpartot. Némi odafigyeléssel ugyanakkor költséghatékonyan is kihozható egy pancsolós nap, ehhez pedig csak minimális kompromisszumokra van szükség.
Egy nagyobb család esetében persze minden kiadást fel kell szoroznunk, ezért aztán nem mindegy, hogyan gondolkodunk. Bár a fizetős strandok elsőre talán csábítónak tűnhetnek, valójában a balatoni szabadstrandok zöme nagyon jól karbantartott és a jelentősebb pontokon – mint amilyen például Siófok, vagy Fonyód – kellően nagyméretűek is. Egy négytagú család esetében ezzel akár több ezer forint is a zsebben maradhat, ami azért is örömteli, mert jó eséllyel nem kapunk túl sok plusz szolgáltatást a pénzünkért. Egy nyaralás és az egy napos strandolás közt óriási különbség van, emiatt aztán az utóbbi esetében akár az étellel, itallal is sokat spórolhatunk.
A kis bódékban ugyanis mindent jóval drágábban adnak, mint az áruházakban, így ha van rá lehetőségünk, inkább vigyünk magunkkal egy hűtőládát és abba bátran pakolhatunk. A hangulatból ez mit sem von le, viszont költséghatékonyság szempontjából egyáltalán nem mindegy, honnan szerezzük be a nassolni valót. Jól látszik tehát, hogy kicsit előre tervezve a költségek nagy részét megúszhatjuk, így pedig nem jelent majd gondot, amikor a gyerkőcök kinéznek maguknak az árusoknál valami apróbb játékot, vagy vízibiciklizni támad kedvük, hiszen a helyi élményekre mindig érdemes áldozni. A strand kiválasztásánál ugyanakkor legyünk nagyon körültekintők, hiszen az rendkívül bosszantó, amikor egy túlzsúfolt partszakaszon alig férünk el a többi fürdőzőtől.