2022. február 07.
Így legyél körültekintő babakocsi vásárlásakor!

Amikor kisbabával bővül a család, akkor rengeteg mindent be kell szerezni a trónörökös érkeztéig. Az egyik legfontosabb ezek közül a babakocsi, hisz a picur az első éveinek jelentős részét abban fogja tölteni, így aztán nagyon nem mindegy, hogy milyet is választunk végül.

Ilyenkor persze rengeteg tesztet végig olvasunk, kikérdezzük a közeli barátokat, hogy kinél mi volt az, ami bevált, és nagyjából el is tudjuk dönteni, hogy mi az, amit szeretnénk. Megtalálni a nekünk megfelelő példányt aztán persze ízlés – és nem egyszer pénztárca – kérdése is, ám mielőtt még vásárlásra adnánk a fejünket, érdemes pár biztonságtechnikai, illetve gyakorlati szempontot figyelembe venni. A legfontosabb tanács, ami babakocsi vásárlással kapcsolatban adható, az talán az, hogy ha tehetjük, semmiképp se rendeljünk vakon. Mindenképpen nézzük meg élőben és próbáljuk végig azokat a sarkalatos funkciókat, amelyek számunkra elengedhetetlenek.

Könnyen lehet ugyanis, hogy ami képen jól fest, biztonságosnak tűnik, vagy épp könnyen kezelhetőnek, az a valóságban nem tetszik, vagy nem áll kézre. Vásárlás előtt mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy a babakocsi kellően stabil – még akkor is, ha táskát, vagy táskákat akasztunk rá, mert gyakorlatban úgyis így lesz -. Szintén elengedhetetlen, hogy megfelelő fékekkel rendelkezzen, és hogy az könnyen be, illetve kikapcsolható legyen. Nézzük át azt is, hogy milyen részekkel szállítják. Érdemes úgy választanunk, hogy a betétek cserélhetőek legyenek és ahogy babánk növekszik, úgy tudjuk a megfelelő verziót (hordozó, mózes, sport) használni. Ügyeljünk arra is, hogy olyan babakocsit válasszunk, aminél a gombok kézre állnak. Rengetegszer kell majd összecsukni, kinyitni, és szerencsés, ha ezt akár egy kézzel is könnyedén meg tudjuk oldani. A babakocsin nem érdemes spórolni, hisz évekig használjuk majd – ha pedig érkezik kistestvér, akkor ez hatványozottan igaz -, és kisbabánk egészsége és biztonsága múlik azon, hogy megbízható eszközt vásároltunk-e. Legyünk nagyon körültekintőek, és mindenképpen teszteljünk alaposan, mielőtt döntenénk.

Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs