A lekvárfőzés tulajdonképpen házimunka, nem kedvtelés, kivéve, ha valaki hobbiszinten űzi. A férjem mindig azt mondja, hogy pocsékolok, mert amiből lekvárt lehet főzni, abból ugye pálinkát is, ennek ellenére mindig szívesen fogadja, ha lekváros palacsinta vagy lekváros bukta kerül az asztalra.
[wp_ad_camp_1]
Régóta főzök be lekvárt, de csak néhány éve érzek késztetést arra, hogy mindenféle gyümölcsöt üvegbe zárjak, illetve egy-egy fajta gyümölcsből többféle ízesítésű dzsem is készüljön. Így hát ősszel már roskadásig a kamrapolc megszámlálhatatlan mennyiségű és fajta lekvárral. Igen, előfordul, hogy sokszorosát készítem el a család kapacitásának, de szívesen ajándékozom el a fölösleget rokonoknak, barátoknak.
Tavasszal, amikor megkezdődik a szezon, ahogy érnek be a gyümölcsök, úgy rakom el őket sorban, ebből adódóan aztán a fazék mellett állok májustól szeptemberig.
Első a sorban a mennyi ízű eperdzsem, legfinomabb natúrban, de készül vaníliás és citromfüves változatban is. Ezt követi a meggylekvár, aminek van rumos és cseresznyés változata is.
Időben a barackszezon következik, ennek végtelen a variációs lehetősége: őszibarack lekvár, vaníliás és szegfűszeges ízesítéssel, klasszikus sárgabarack lekvár, sárga és őszibarack vegyesen. Közben beérik a kertben a málna, szeder, ribizli, ezek önállóan is és vegyesen is mehetnek az üvegbe.
Végül a szilvaszezon teszi fel a befőzésre a koronát. Tavaly például hat féle szilvalekvár készült: cukros, cukornélküli, darabos, sütőben készült és hagyományosan főzött, rumos, fahéjas, rumos-fahéjas. Újabban készítek fahéjas-almás szilvalekvárt is. A sort az almalekvár zárja önmagában vagy körtével vegyítve.
Nemrégiben hallottam, hogy szőlőből is finom a dzsem, lehet, hogy jövőre kipróbálom!