Sajnos hazánkban koránt sincs akkora divatja az önkénteskedésnek, mint tőlünk nyugatabbra, ám szerencsére a tendencia erősödni látszik, és egyre többen fedezik fel, hogy mekkora fontossága van az ellenszolgáltatás nélküli segítségnyújtásnak.
Persze ahhoz, hogy ez a mentalitás nagy tömegben megjelenjen – és ami még fontosabb, hogy állandósuljon is -, ahhoz az kell, hogy az emberek nagy része nyugodt létbiztonságban élhessen, hisz amíg a saját holnapért aggódik valaki, addig általában az lefoglalja minden energiáját, és nem jut eszébe, hogy nála szerencsétlenebb sorsú társain segítsen. Pedig az önkéntesség nem csak azért jó, mert segítünk vele, aki próbálta már, az első kézből tapasztalta, hogy saját magunk számára legalább akkora örömet okoz, mint azoknak, akiknek segítünk.
Ad egy olyan lelki boldogságot, amire semmi más nem képes, mert ilyenkor az ember felfedezi magában azt a jóságot, amit a szürke hétköznapok, és a stresszes életvitel az évek során sikeresen elnyomott. A spirituális részen túl azonban egyéb haszna is van annak, ha pro bono dolgozunk. Rengeteg emberrel találkozhatunk, akiktől nagyon sokat lehet tanulni, arról nem is beszélve, hogy olyan kapcsolatok kialakulásának adjuk meg így az esélyt, amire egyébként lehet, hogy esélyünk sem lenne. Mivel az önkénteskedés során sokszor önállóan kell helytállnunk – sőt, nem egyszer más embereket kell irányítanunk -, az önbizalmunknak és a vezetői képességeinknek is nagyon jót tesz, ha rendszeresen részt veszünk ilyen feladatokban. Kilépve a komfortzónánkból megtapasztaljuk azt is, hogy a világ sokkal nagyobb, mint ahogy azt előtte gondoltuk, és megtanuljuk értékelni a saját helyzetünket, ez pedig mind-mind pozitív hatással lesz az életünkre. Ha csak kevés szabadidőnk is van, akkor is nézzünk körbe a közvetlen környezetünkben, és próbáljunk ott segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ezáltal jobb emberré válhatunk, és az értékrendünk is pozitív irányba fejlődhet.