2022. március 10.
Egyszer mindenkinek látnia kell: a gyönyörű Athén

A demokrácia bölcsője, Athén egyike azoknak a városoknak, amelyeket életünk során legalább egyszer meg kell látogatnunk. Az ókori látnivalók, a kiváló konyha és a barátságos helyiek biztosítják a kellemes időtöltést és az életre szóló emlékeket.

Athén a nyár közepének kivételével minden évszakban tökéletes célpont. Július és augusztus, – a főszezon – nemcsak a legdrágább hónapok, hanem a legmelegebbek is. A helyiek a környező szigetekre menekülnek ilyenkor, nem véletlenül. Ha Görögországot vennénk célba a nyár közepén, akkor tegyünk mi is így és válasszunk inkább egy tengerparti üdülőhelyet. A késő tél – március és április – kiváló időszak a látogatásra, ilyenkor a természet újra életre kel, az utcák üresek, és az árak megfizethetőek. Azonban bárhogy is döntünk és bármikor érkezünk, vannak helyek, amiket egyszerűen vétek lenne kihagyni.

Az első ilyen az Akropolisz, a múlt tükre, amely jó néhány órára magába szippantja azt, aki ide látogat. Mindenképpen kényelmes cipőben érkezzünk, mert jó nagy séta vár ránk. Fogadjunk idegenvezetőt, aki a fontos háttér információkat is elmondja menet közben, az élmény csak így lesz teljes. Innen tovahaladva látogassuk meg az Anafiotikát, amely varázslatos épületeivel kitűnő fotózási helyszín. Ezután következhet a Lycabettus hegy, amely háromszáz méterrel van a tengerszint felett és ahonnan varázslatos kilátás nyílik az egész városra. Felvonóval megközelíthető, a tetején pedig helyes kis kávézók várnak. Kihagyhatatlan pontja ez az Athéni kalandnak. Az utat pedig mi mással is zárhatnánk, mint bevásárlással. Irány a Monastiraki bolhapiac, ahol minden van, ami csak kapható, sőt, még az ebédet is autentikus módon költhetjük el. Ha a csecsebecsék mellett komolyabb dolgokat is vennénk, akkor az Ermou utca lesz a kedvenc helyünk, ahol egymást érik a divatmárkák boltjai és ahonnan szinte lehetetlen üres kézzel távozni. Ne feledjük: alkudni kötelező, hisz Görögországban vagyunk, az itteniek szinte sértésnek veszik, ha valamit teljes áron veszünk meg.

Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs