Aki járt már valaha cirkuszban, az bizonyára lelkesen várta, mikor lép végre színpadra a bohóc. Annak ellenére, hogy a bohóc-szám sok esetben amolyan „töltelék” produkció, amíg a porondon átrendezik a díszletet és a felszereléseket, a bohócok mégis különleges helyet foglalnak el az emberek szívében.
[wp_ad_camp_1]
Mindannyian szeretjük azokat, akik megnevettetnek minket és ugyan ki ne tudna együttérezni legalább egy kicsit a csetlő-botló, folyton pórul járó, fehér arcú, néha könnyező bohócokkal? Persze, az is igaz, hogy nem mindenki szereti őket, sőt, létezik úgynevezett „bohóc-fóbia” is, vagyis sokakban félelmet és szorongást kelt egy-egy bohóc látványa. Hogy ez minek köszönhető, azt nem lehet pontosan tudni, de végső soron annyira még sem nevezhető különlegesnek ez a jelenség, hiszen a világon szinte mindennel kapcsolatban létezik már fóbia. Valószínűleg nem segített különösebben sokat a nagy-sikerű író, Stephen King Ragyogás című regénye sem, amelyet aztán a nyolcvanas években meg is filmesítettek.
Aztán ott van még John Wayne Gacy is, akit a közönség csak a Pogo művésznév alatt ismert. Pogo tehetséges és népszerű bohóc volt, gyakran szórakoztatta a nagyérdeműt különböző ünnepi összejöveteleken, parádékon és jótékonysági rendezvényeken. Népszerűsége azonban hirtelen jelentős mértékben megcsappant, amikor a Chicago-i bíróság 1980-ban elítélte 33 fiatalember meggyilkolásáért. A negatív példák azonban a legkevésbé sem számottevők, ráadásul azt sem mondhatnánk, hogy a gyilkos bohóc igaz története széles körben ismert lenne, így a velük kapcsolatos fóbiák minden bizonnyal nem magyarázhatóak ezekkel az eseményekkel. A legtöbb ember egyébként kifejezetten kedveli a bohócokat, akik már az ókori egyiptomi és görög művészetben is jelen voltak, majd a középkorban kezdtek igazán teret hódítani a vásárok alkalmával. A valódi népszerűséget azonban csak 1800-as évek hozták meg, ekkor született meg a fehérre mázolt bohóc figurája Angliában.