Skip to content

Bekesmmk

Azoknak, akiknek fontos a PR és annak ereje…

Menu
  • Kapcsolat
Menu
IP kamerák

Az IP kamerák számos előnnyel rendelkeznek

Posted on 2015. május 13. szerda

Míg néhány évvel korábban, bár már voltak biztonsági kamerák, a képminőség korántsem érte el azt a fokot, mint a manapság használatos kamerák esetében. Természetesen már rövid idő alatt is javult valamelyest a képminőség, ma már azért sokkal jobb minőségről beszélhetünk, mint a kezdetekben.

[wp_ad_camp_1]

Az IP kamerák egy újabb úgymond forradalmasítást jelentettek a biztonsági technika területén, hiszen számos előnnyel rendelkeznek az analóg rendszerekkel szemben. Ilyen kiemelkedően fontos előny például a képminőség is. Ez a biztonsági kamerák esetében elengedhetetlenül fontos, hiszen a jobb képminőség lehetővé teszi a személyek felismerését is, melynek köszönhetően sokkal könnyebben kézre keríthető az illetéktélen behatolókat. Valamint a visszakereshetőség is sokkal egyszerűbbé vált.

A technikai fejlődéssel tehát a megfigyelő, illetve biztonsági kamerák területén belül is tanúi lehetünk egy magasabb és minőségibb vívmánynak, az IP kameráknak. Az általuk rögzített képek még hosszú ideig tárolhatóak lesznek, de úgy, hogy nem veszítenek minőségükből. Sőt, már öt Mpixel felbontásban is rögzíthetjük. Az IP kamera egyszerűbb, azaz lan csatlakozós, valamint wifis-s kivitelben is beszerezhető. Emellett az az érv is mellettük szól, hogy az üzlethelyiségek, a magánházak, a közterületek, mint a kertek és parkolók, illetve minden külterület megfigyeléséhez kiválóan használhatók.

Amennyiben Ön is szeretne egy digitális biztonságtechnikai rendszert, amely IP kamerák segítségével működik, keresse fel az Elektronika Vonala Vagyonvédelem szakembereit, akik bármilyen vagyonvédelmi eszközről is legyen szó, segítenek Önnek kiválasztani a legcélszerűbb eszközt. További részleteket, valamint az IP kamerák típusait és árait megtalálhatja a lineelectronic.hu internetes oldalunkon.

Archívum

  • 2025. május (2)
  • 2025. április (14)
  • 2025. március (8)
  • 2025. február (12)
  • 2025. január (2)
  • 2024. december (7)
  • 2024. november (10)
  • 2024. október (8)
  • 2024. szeptember (8)
  • 2024. augusztus (10)
  • 2024. július (14)
  • 2024. június (12)
  • 2024. május (6)
  • 2024. április (6)
  • 2024. március (8)
  • 2024. február (6)
  • 2024. január (16)
  • 2023. december (4)
  • 2023. november (4)
  • 2023. október (2)
  • 2023. szeptember (16)
  • 2023. augusztus (10)
  • 2023. július (13)
  • 2023. június (10)
  • 2023. május (10)
  • 2023. április (4)
  • 2023. március (10)
  • 2023. február (12)
  • 2023. január (6)
  • 2022. december (8)
  • 2022. november (28)
  • 2022. október (16)
  • 2022. szeptember (22)
  • 2022. augusztus (20)
  • 2022. július (20)
  • 2022. június (38)
  • 2022. május (25)
  • 2022. április (38)
  • 2022. március (26)
  • 2022. február (44)
  • 2022. január (32)
  • 2021. december (31)
  • 2021. november (64)
  • 2021. október (40)
  • 2021. szeptember (36)
  • 2021. augusztus (41)
  • 2021. július (34)
  • 2021. június (48)
  • 2021. május (34)
  • 2021. április (32)
  • 2021. március (41)
  • 2021. február (40)
  • 2021. január (58)
  • 2020. december (50)
  • 2020. november (40)
  • 2020. október (41)
  • 2020. szeptember (31)
  • 2020. augusztus (47)
  • 2020. július (32)
  • 2020. június (34)
  • 2020. május (36)
  • 2020. április (28)
  • 2020. március (21)
  • 2020. február (33)
  • 2020. január (16)
  • 2019. december (24)
  • 2019. november (38)
  • 2019. október (8)
  • 2019. szeptember (14)
  • 2019. augusztus (24)
  • 2019. július (6)
  • 2019. június (13)
  • 2019. május (22)
  • 2019. április (8)
  • 2019. március (26)
  • 2019. február (18)
  • 2019. január (8)
  • 2018. december (22)
  • 2018. november (30)
  • 2018. október (33)
  • 2018. szeptember (20)
  • 2018. augusztus (20)
  • 2018. július (22)
  • 2018. június (24)
  • 2018. május (24)
  • 2018. április (22)
  • 2018. március (25)
  • 2018. február (16)
  • 2018. január (16)
  • 2017. december (22)
  • 2017. november (37)
  • 2017. október (31)
  • 2017. szeptember (35)
  • 2017. augusztus (25)
  • 2017. július (29)
  • 2017. június (28)
  • 2017. május (13)
  • 2017. április (27)
  • 2017. március (30)
  • 2017. február (19)
  • 2017. január (19)
  • 2016. december (18)
  • 2016. november (26)
  • 2016. október (30)
  • 2016. szeptember (17)
  • 2016. augusztus (10)
  • 2016. július (6)
  • 2016. június (16)
  • 2016. május (18)
  • 2016. április (12)
  • 2016. március (14)
  • 2016. február (8)
  • 2016. január (28)
  • 2015. december (12)
  • 2015. november (24)
  • 2015. október (24)
  • 2015. szeptember (10)
  • 2015. augusztus (21)
  • 2015. július (14)
  • 2015. június (22)
  • 2015. május (24)
  • 2015. április (28)
  • 2015. március (21)
  • 2015. február (27)
  • 2015. január (21)
  • 2014. december (31)
  • 2014. november (30)
  • 2014. október (29)
  • 2014. szeptember (28)
  • 2014. augusztus (14)
  • 2014. július (19)
  • 2014. június (11)
  • 2014. május (13)
  • 2014. április (20)
  • 2014. március (18)
  • 2014. február (21)
  • 2014. január (25)
  • 2013. december (25)
  • 2013. november (18)
  • 2013. október (6)
  • 2013. szeptember (22)
  • 2013. augusztus (11)
  • 2013. július (17)
  • 2013. június (8)
  • 2013. május (5)
  • 2013. április (11)
  • 2013. március (2)
  • 2013. február (22)
  • 2013. január (27)
©2025 Bekesmmk | Design: Newspaperly WordPress Theme