Nincs is felemelőbb érzés, mint amikor egy hosszú és fárasztó nap végén az ember kiül a rendezett udvarára és egy pohár bor mellett kipiheni a fáradalmakat. Mindenkinek más az igénye, ám az vitathatatlan, hogy egy tökéletesen rendezett zöld gyep gyönyörűvé varázsol bármilyen portát.
Ennek elérése pedig korántsem lehetetlen feladat, még akkor sem, ha nem szeretnénk szakember segítségét kérni és házilag akarjuk kivitelezni a füvesítést. Első lépésként a legfontosabb, hogy felmérjük a valós igényt és a rendelkezésre álló alapot. Az alap azért fontos, mert ekkor dől el, hogy milyen előkészületekre van szükség a magok elszórása előtt. Amennyiben gazos, rendezetlen az udvar, úgy gyomirtással és talajrendezéssel kell indítanunk. Ha azonban a terület szép egyenletes és gyommentes, akkor egy előkészítés és műtrágyázás után neki is láthatunk a gyepesítésnek.
A következő lépés a megfelelő fűmag kiválasztása. Erre érdemes nagy hangsúlyt fektetni és minden szempontot figyelembe venni. Ugyanis rengeteg fajta fűmag – és fűmag keverék – létezik, és mindegyik más és más körülmények között működik igazán jól. Ne csak azt gondoljuk meg, hogy mekkora igénybevételnek lesz kitéve majd a pázsit (például háziállat, vagy gyerekek miatt), hanem azt is, hogy mennyire árnyékolt a terület, hisz ha nagyon, akkor mindenképpen árnyéktűrő keveréket kell választanunk, ám ha nagyon sok napfény éri, akkor viszont érdemes szárazságtűrő fajtát vásárolnunk. Ha megvan a tökéletes típus, akkor már csak ki kell fognunk egy szélcsendes napot és egyenletesen elszórni a magokat. Mennyiség szempontjából úgy érdemes számolni, hogy egy kg fűmag nagyjából 15 négyzetméterre lesz elég, ám azzal mindenképpen kalkuláljunk, hogy szinte biztosan szükség lesz felülvetésre is. Az elszórt magokat gereblyével dolgozzuk be a földbe, alaposan öntözzünk meg, majd hagyjuk dolgozni a természetet. A magok kikeléséig ne lépjünk rá a területre és ügyeljünk rá, hogy ez idő alatt mindig kellően nedves legyen a talaj. Odafigyelésünk meghálálja magát, hisz alig pár hét múlva gyönyörű, egyenletes zöld gyep vár majd ránk otthonunkban.