2022. augusztus 05.
A téli időszakban a Life Extension termékek megfelelően erősítik immunrendszerünket

Ahogy leköszön a nyári meleg, és elérkezik a nyirkos, hűvösebb ősz, majd a téli hideg, úgy válnak egyre gyakoribbá a megfázásos, influenzaszerű megbetegedések is. Ilyenkor persze még a gyógyulási folyamat is jóval hosszadalmasabbnak tűnik, hisz az általános közérzetünk is éppoly szürke, mint amilyen az időjárás.

Szerencsére a Life Extension termékek hathatósan segítenek nem csak a gyógyulásban, de a megelőzésben is. A téli időszakban szervezetünk jó pár nyomelemből és vitaminból hiányt szenvedhet, ez pedig legyengíti az immunrendszert, azaz jóval kevésbé leszünk ilyenkor védettek a különböző kórokozók és vírusok ellen. Ez az állapot több okra vezethető vissza, egyfelől a lecsökkent zöldség és gyümölcsfogyasztásra – azaz természetes forrásból még a szokásosnál is kevesebb vitamint viszünk be -, valamint arra, hogy ebben az időszakban a levegő sokkal jobban kiszárítja a nyálkahártyát, amely emiatt védtelenebb a fertőzésekkel szemben. Megfelelő, réteges öltözködéssel és elegendő mennyiségű folyadékfogyasztással sokat tehetünk ez utóbbi állapot javításáért, ám a nyomelemek pótlásáról külön forrásból kell gondoskodnunk.

A legfontosabb ilyenkor, hogy az összes esszenciális vitaminból megfelelő mennyiség legyen a szervezetünkben. Erre a komplex multivitamin készítmények tökéletesen alkalmasak, ezért mindenképpen napi szinten érdemes fogyasztani a számunkra megfelelő formulát. A Life Extension termékek közt találunk kimondottan a D-vitamin pótlására alkalmas készítményt is. Ez a téli időszakban kiemelten fontos, hisz ilyenkor jóval kevesebb napfény ér minket, ennélfogva pedig a természetes termelés ilyenkor leáll. Ennek következtében D-vitamin hiány lép fel, amely komoly következményekkel járhat, nem kérdés tehát, hogy a pótlásról érdemes gondoskodni. Egészségünk megóvása érdekében rengeteget segíthet a Life Extension téli immunerősítő probiotikum komplex is, amely az immunsejteket támogatva óv minket a megbetegedésektől.

Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs