Egy kérdés, ami kettéosztja az embereket: minden kutyatartónak sziklaszilárd véleménye van arról, hogy az ebnek hol is van a helye. Akik a régi elveket vallják, azok azt mondják, hogy csakis az udvaron, a modernebb felfogás pedig lakásban együttélés mellett kampányol.
Az igazság azonban – mint oly sok esetben – most is valahol félúton van. Évtizedekkel ezelőtt még egyáltalán nem volt divat beengedni a kutyát a házba, hisz akkoriban még szó sem volt arról, hogy társ állatként tartották volna ezeket a négylábúakat. Ez persze nem azt jelentette, hogy ne szerették volna hűséges barátaikat, egyszerűen csak a kutyának szerepe és feladata volt a ház körül. Őriznie kellett a többi haszonállatot, no meg a portát a betolakodóktól. Ma már egész más a helyzet és a kutya társként való tartása valahol a panelházak megjelenésével együtt kezdett elterjedni, hisz míg egy házban könnyedén megoldható a kinti tartás, addig egy lakásban ez lehetetlen.
De mivel teszünk igazán jót a kutyának? Hol érzi magát elemében? Tényleg kínzás lakásban tartani? A legegyszerűbb válasz erre az, hogy ott érzi magát jól a kutya, ahol mi vagyunk. Hisz akárcsak ősei, ő is falkában szeret létezni és ebben a felállásban mi vagyunk a falkatagok. Ez azonban sajnos nem azt jelenti, hogy kizárólag a mi társaságunk elégséges az eb boldogságához. Ingerekre, fárasztásra is szüksége van, amit sétákkal a legkönnyebb biztosítani. Tévhit azonban, hogy az udvarra kiengedés ezt helyettesíteni tudja. Ennek egyszerű az oka: a saját, unalomig ismert portáján a kutyát egy idő után szinte semmiféle új inger nem éri. Így a helyzet az, hogy ha jót akarunk hűséges barátunknak, akkor rendszeresen elvisszük hosszabb kirándulásokra (legalább egy órás sétákra). A lefárasztott kutya pedig boldogan alszik a nap további részében – lehetőleg közvetlenül a gazdi lába mellett.