A klasszicizmus egy olyan építészeti stílus, amelyet az 5. századi ősi szimmetria, arány, egyszerűség és elegancia ihlette. Az Egyesült Államokban a klasszicizmus 1825 és 1860 között érte el a csúcs népszerűségét, amely a polgárháború kezdete volt.

[wp_ad_camp_1]

Ez lett az első meghatározó nemzeti építészeti stílus az Egyesült Államokban, amikor is az ország keleti partjától az ország nyugati partjáig terjedt. Az egyik oka annak, hogy a stílus olyan gyorsan elterjedt egy olyan korszakban, amikor a legtöbb fejlesztő és építész magánépítészként dolgozott (az akkoriban még a gazdagok számára fenntartott luxus volt), az építészeti mintakönyvek létezése volt, mint például “Az építő asszisztens” és a Minard Lafever által írt  “A modern építészet szépségei”, amelyek lehetővé tették az akkori fejlesztőknek/építészeknek, hogy nagy számban lemásolják a klasszicista elemeket. A klasszicista építészet egyik legjellemzőbb elemei az impozáns és könnyen azonosítható festett fehér oszlopok, amelyeket az ókori görög templomokban, például a Parthenonban használt fehér márvány ihletett. Ironikus módon, ezeknek az ősi épületeknek a fehér márványát eredetileg elsődleges színekkel festették, és nem hasonlítottak a fehérre mosott oszlopokra, amelyeket James Stuart brit építész a 18. század közepén tett utazásai során dokumentált és amelyek ma a stílus meghatározására szolgáltak.

Az Egyesült Államokban az oszlopok általában hozzáférhetőbb anyagokból, például fából vagy stukkóból készülnek, és fehérre festettek, néha a márvány utánozására szolgáló dekoratív festési technikákkal. A klasszicista építészetet a neoklasszikus stílus előzte meg, amelynek kiváló példája a Fehér Ház (1792-1800-ban épült), amely a klasszikus görög ikonikus építészet ihlette részletekkel rendelkezik. A klasszicizmust az italáni stílus követte, és sok átmeneti épület a klasszikus újjáélesztés keveréke, amely ötvözi e három stílus elemeit.