Skip to content

Bekesmmk

Azoknak, akiknek fontos a PR és annak ereje…

Menu
  • Kapcsolat
Menu
Kerékpár tároló

A kerékpárok már a Déli pályaudvaron is tárolhatóak!

Posted on 2014. március 12. szerda

Sokat lehet hallani, hogy hagyjuk el az autót és közlekedjünk inkább gyalog vagy kerékpárral, ám ez nem ilyen egyszerű. Sajnos sok esetben nem lehet egyszerűen tárolni a kerékpárokat, nincs megfelelő hely, ahová azokat le tudnánk tenni, amíg elintézzük napi teendőinket. Ez a probléma a pályaudvarokon is fenn állt a fővárosban, ám a probléma megoldódni látszik.

[wp_ad_camp_1]

Már hosszú ideje gondban voltak a biciklisek a pályaudvaroknál lévő kerékpártárolók hiánya miatt. Ez még nem is minden, ugyanis a Délinél ráadásul még az is tilos volt, hogy az oszlopokhoz láncolják a kerékpárosok a bringákat. Nemrégiben viszont megjelentek a praktikus tárolók, így az új tárolók elhelyezésével végre megoldódni látszik ez a probléma is. Nyugodtan kitekerhetünk, lesz hová tenni a bicajt és nem fognak ránk szólni, hogy távolítsuk azt el az oszloptól.

Szerencsére tehát most már nem csak a Nyugatinál és a Kelenföldi pályaudvaron találkozhatunk masszív és biztonságos biciklitárolókkal, de végre a Déli pályaudvaron is megépültek a könnyen megközelíthető tárolók, ahonnan már egyszerűen elérhetők a sínek is. Ez azt jelenti, hogy kitekerhetünk a pályaudvarra, vonatozhatunk és amikor visszaértünk, akkor a bringával haza tudunk tekerni. Ha igénybe akarod venni a tárolókat, akkor jó, ha tudod, hogy a pályaudvar Krisztina körút felőli oldalán lehet megtalálni a nagyszerű bringaparkolókat.

A pályaudvaron elhelyezett tizenhat tároló, amelyet a MÁV építtetett a Magyar Kerékpárosklub együttműködésével, nem kevesebb, mint 32 biciklinek nyújt kényelmes férőhelyet. A tárolók típusa természetesen megfelel a Magyar Kerékpárosklub műszaki ajánlásának is, avagy hozzájuk lehet lakatolni a vázat, és megtámasztják a kerékpárt is. A tizenhat tartóból nyolc fedett területen található, így még akkor is találhatsz remek tárolót a kerékpárodnak, ha épp esik az eső, ám ehhez persze egy kis szerencse is kell.

Archívum

  • 2025. május (2)
  • 2025. április (14)
  • 2025. március (8)
  • 2025. február (12)
  • 2025. január (2)
  • 2024. december (7)
  • 2024. november (10)
  • 2024. október (8)
  • 2024. szeptember (8)
  • 2024. augusztus (10)
  • 2024. július (14)
  • 2024. június (12)
  • 2024. május (6)
  • 2024. április (6)
  • 2024. március (8)
  • 2024. február (6)
  • 2024. január (16)
  • 2023. december (4)
  • 2023. november (4)
  • 2023. október (2)
  • 2023. szeptember (16)
  • 2023. augusztus (10)
  • 2023. július (13)
  • 2023. június (10)
  • 2023. május (10)
  • 2023. április (4)
  • 2023. március (10)
  • 2023. február (12)
  • 2023. január (6)
  • 2022. december (8)
  • 2022. november (28)
  • 2022. október (16)
  • 2022. szeptember (22)
  • 2022. augusztus (20)
  • 2022. július (20)
  • 2022. június (38)
  • 2022. május (25)
  • 2022. április (38)
  • 2022. március (26)
  • 2022. február (44)
  • 2022. január (32)
  • 2021. december (31)
  • 2021. november (64)
  • 2021. október (40)
  • 2021. szeptember (36)
  • 2021. augusztus (41)
  • 2021. július (34)
  • 2021. június (48)
  • 2021. május (34)
  • 2021. április (32)
  • 2021. március (41)
  • 2021. február (40)
  • 2021. január (58)
  • 2020. december (50)
  • 2020. november (40)
  • 2020. október (41)
  • 2020. szeptember (31)
  • 2020. augusztus (47)
  • 2020. július (32)
  • 2020. június (34)
  • 2020. május (36)
  • 2020. április (28)
  • 2020. március (21)
  • 2020. február (33)
  • 2020. január (16)
  • 2019. december (24)
  • 2019. november (38)
  • 2019. október (8)
  • 2019. szeptember (14)
  • 2019. augusztus (24)
  • 2019. július (6)
  • 2019. június (13)
  • 2019. május (22)
  • 2019. április (8)
  • 2019. március (26)
  • 2019. február (18)
  • 2019. január (8)
  • 2018. december (22)
  • 2018. november (30)
  • 2018. október (33)
  • 2018. szeptember (20)
  • 2018. augusztus (20)
  • 2018. július (22)
  • 2018. június (24)
  • 2018. május (24)
  • 2018. április (22)
  • 2018. március (25)
  • 2018. február (16)
  • 2018. január (16)
  • 2017. december (22)
  • 2017. november (37)
  • 2017. október (31)
  • 2017. szeptember (35)
  • 2017. augusztus (25)
  • 2017. július (29)
  • 2017. június (28)
  • 2017. május (13)
  • 2017. április (27)
  • 2017. március (30)
  • 2017. február (19)
  • 2017. január (19)
  • 2016. december (18)
  • 2016. november (26)
  • 2016. október (30)
  • 2016. szeptember (17)
  • 2016. augusztus (10)
  • 2016. július (6)
  • 2016. június (16)
  • 2016. május (18)
  • 2016. április (12)
  • 2016. március (14)
  • 2016. február (8)
  • 2016. január (28)
  • 2015. december (12)
  • 2015. november (24)
  • 2015. október (24)
  • 2015. szeptember (10)
  • 2015. augusztus (21)
  • 2015. július (14)
  • 2015. június (22)
  • 2015. május (24)
  • 2015. április (28)
  • 2015. március (21)
  • 2015. február (27)
  • 2015. január (21)
  • 2014. december (31)
  • 2014. november (30)
  • 2014. október (29)
  • 2014. szeptember (28)
  • 2014. augusztus (14)
  • 2014. július (19)
  • 2014. június (11)
  • 2014. május (13)
  • 2014. április (20)
  • 2014. március (18)
  • 2014. február (21)
  • 2014. január (25)
  • 2013. december (25)
  • 2013. november (18)
  • 2013. október (6)
  • 2013. szeptember (22)
  • 2013. augusztus (11)
  • 2013. július (17)
  • 2013. június (8)
  • 2013. május (5)
  • 2013. április (11)
  • 2013. március (2)
  • 2013. február (22)
  • 2013. január (27)
©2025 Bekesmmk | Design: Newspaperly WordPress Theme