2015. június 09.
Reklámozzon Ön is Debrecenben

Debrecen városában nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy elérjük a számunkra fontos célközönséget. Sokan nem tudják azt, hogy milyen lehetőségek közül választhatnának, és azt sem, hogy mennyi ember fogja látni a megjelenő hirdetéseiket.

A dkv.hu reklám segítségével elérheti a Debrecen területén élő emberek nagy százalékát, mivel a tömegközlekedési reklámok szinte mindenkihez eljutnak. Több lehetősége is van egy cég marketingese számára, ha a dkv.hu reklám szolgáltatását kéri. Elsőként hirdethetnek a járművek belső felületein, ahol a debreceni tömegközlekedéssel utazók szólíthatóak meg. A második és igen népszerű lehetőség pedig, hogy kibérelhetőek a külső felületek is, így azok számára is láthatóvá válnak a nagyméretű mozgó reklámok, akik nem veszik igénybe a DKV szolgáltatásait.

A belső interaktív tömegközlekedési reklámok nagyon jól felépíthetőek, mivel az ügyfelek rendelkezésére állnak a reklámozásra szánt monitorok, ahol akár animációkat és kis reklámfilmeket is le lehet vetíteni. Ebben az estben egyszer kell kifizetni a reklámozás költségét, a reklámok és videók díjmentesen cserélhetőek és frissíthetőek. Így, ha utólag kívánunk kísérletet tenni arra, hogy egy másik reklám, milyen hatást fejt ki a célközönségünknél, úgy azt mindenféle plusz költség nélkül megtehetjük.

Egy másik közkedvelt hirdetési lehetőség is elérhető a dkv.hu reklámnál, amely segítségével megszólítható a városban közlekedő emberek sokasága. Ez az úgynevezett óriásreklám, amely a tömegközlekedési eszközök külső felületein található. Ez egy olyan egyedülállóan jó hirdetési lehetőség Debrecen városában, amely hatalmas reklámfelületet ad, ami figyelemfelkeltő, és a mozgásnak köszönhetően a város összes pontjára eljut. A két igen közkedvelt reklámozási lehetőségről többet is megtudhat a DKV Reklám honlapján, amely a dkvreklam.hu webcímen érhető el.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs