2016. február 17.
Orális úton is megfertőződhet, de a Belvárosi Orvosi Centrum segíthet

Tudta Ön, hogy az orális közösülésnek is ugyanolyan veszélyei vannak, mint a hagyományos úton történő nemi életnek? Az egyes fertőzéseket ugyanis orális közösülés alkalmával is elkaphatja, és ugyanúgy tüneteket fognak okozni szervezetében. Ha fennáll az esélye annak, hogy ily módon fertőződött meg, mihamarabb vegye fel a kapcsolatot a Belvárosi Orvosi Centrummal, ahol elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és a betegség megállapítását követően szakszerű segítséget tudnak Önnek nyújtani.

Az orális fertőzések veszélyeket rejtenek magukban ugyanúgy, mint a más úton szerzettek. Ennek okán az orális közösülés ugyanolyan elővigyázatosságot és védekezést igényel, mint a hagyományos értelemben vett nemi közösülés. Tehát minden esetben fontos az óvszer megfelelő használata. A szükséges védekezés nélkül a genitális herpesz is átvihető egyik személyről a másikra orális úton is. Amennyiben fennáll a lehetősége, hogy herpesszel fertőzött személlyel létesített nemi kapcsolatot, végeztessen el szűrővizsgálatot akkor is, ha Ön tünetmentes! A Belvárosi Orvosi Centrum ugyanis fel szeretné hívni mindenki figyelmét arra, hogy a tünetmentességtől még nyugodtan lehet valaki csupán vírushordozó is, amely során bár ő maga nem betegszik meg, partnerét megfertőzheti. Jelentkezzen hát be hozzánk, amennyiben egy teljes mértékben hozzáértő orvostól illetve csapattól szeretne felvilágosítást, kivizsgálást, és ha kell, kezelést kapni!

Kérje hát szakorvosaink segítségét, amennyiben fontos Önnek a diszkréció, az odafigyelés és a tisztességes bánásmód! A Belvárosi Orvosi Centrum egyenrangú félként kezeli az összes páciensét a problémájuk megoldása során. Egyeztessen velünk időpontot a www.belvarosiorvosicentrum.hu linken lévő weboldal erre szolgáló felületén, vagy telefonon a +36 30 870 7427 és a +36 30 372 6832 számok egyikén, illetve e-mailben az info@boc.hu cím segítségével!


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs