2018. június 03.
Ön hallott már az új Nissan Leaf-ről?

A Nissan egy japán járműgyártó vállalat, amely a pályafutását az 1930-as évek elején kezdte. Kezdetben csak a környező országokban adtak el járműveket és 1990-ben indult be a hatalmas fejlődés Európában is.

Ön tudja, hogy már rendelhető az új Nissan Leaf gépjármű. Az új Nissan Leaf egy dinamikus formatervezésű, elektromos hajtású autó, amely most állami támogatással már 8 millió 490 ezer forintért vásárolható meg. Egy olyan autóról van szó, amely a legmagasabb, öt csillagos értékelést kapta az Európai Új Autó Értékelő Programtól. Ez az eredmény az új tervezésű Nissan Leaf biztonsági funkcióinak köszönhető. Ezek közé tartozik a vezetéstámogató rendszer, amely olyan technológiákat használ, mint például a kamera és a radar, hogy olyan előnyöket biztosítson, mint például a gyalogosfelismerés. A Nissan Leafnek egyetlen pedálja van a gyorsításhoz, a lassításhoz és a megálláshoz, tökéletesen parkol saját magától. A gépkocsi legnagyobb vívmánya a 378 kilométerre növelt hatótávolság. Az autó villanymotorja 150 lóerős, a legnagyobb forgatónyomatéka 320 newtonméter. A 144 kilométer/óra végsebesség azonban nem változott.

Az új Nissan Leaf négy felszereltségi szinttel vásárolható meg, melyek a következők: Visia, Acenta, N-Connect és Tekna. Az első, a kezdő szint a Visia, amelynek az induló ára állami támogatással 8 millió 490 ezer forint. Ebben is megtalálható, az e-Pedál, a hat légzsák, az infotainment rendszer, a távolsági fényszóró asszisztens és az intelligens sávelhagyás-jelzés. A legmagasabb a Tekna felszereltségi szint, amely tartalmazza az összes kulcsfontosságú technológiát és emellett a ProPILOT fejlette vezetéstámogató rendszert is. Ennek az induló ára állami támogatással 9 millió 950 ezer forint. Látogasson el a www.ka-autoszerviz.hu weboldalra és tudjon meg minél többet a témával kapcsolatosan.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs