2018. október 08.
Nagyon jó választás a laminált padló

A laminált padló története Svédországból indult, és pontosan 1977-ben készült el az első mintadarab. A megalkotásától fogva szeretjük, hiszen számos érvvel szolgálhatunk mellette. Rögtön a legelső és a legfontosabb tulajdonsága az, hogy hosszú élettartamú.

Ma már egyes gyártóktól akár 30 év garanciát is kaphatunk a megvásárolt termékre. Az otthonunk szinte bármely szegletében alkalmazhatjuk, még a lépcsők burkolására is. Egyedüli kivételnek a fürdőszoba mondható, mivel a nedvességet nem bírja hosszútávon. Ami még nagyon előnyős benne, hogy számtalan színben és mintával tudjuk megvásárolni az igényünknek megfelelően. Attól függően, hogy az otthonunk klasszikus vagy Designer beállítottságú. A laminált padló teljesen megváltoztatja a helyiség megjelenését. A világos színű padlótól sem kell tartanunk, sőt nagyon előnyös lehet pl. egy halószobában, illetve nappaliban, mivel vizuálisan nyújtja a teret. Amennyiben szeretjük a rusztikus hatást, akkor azt több színű padlópanelt választásával érhetjük el.

Nagyon természetes hatást érhetünk el a laminált padlóval az otthonunkba. Az mellett, hogy szép a háziasszonyoknak is nagy kedvence, mivel rendkívül higiénikus, és a mindennapi takarítást követően elég csak egyszerűen feltörölni. A ma gyártott darabok már antisztatikus felületűek, igy nem vonzzák a port, és semmilyen káros kibocsájtással nem rendelkeznek. Több fajtáját is megkülönböztethetünk, ugyanis kaphatunk fából és rostszálas anyagból készült padlókat. A laminált padló sokkal kellemesebb környezetet nyújt, hiszen melegebb hatású, de a padló fűtést sem akadályozza meg. Ma már, olyan fejlesztésekkel állunk szemben, melyek megfelelő alkalmazásával nem zárják ki egymást. Továbbá mellette szó még a könnyű lerakás is.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs