2014. június 12.
Így varázsold újjá a szoba összefirkált falát!

Ha gyerekekkel élünk egy házban, elkerülhetetlen, hogy a falakat filc vagy kréta nyomok “díszítsék”. Nem kell azonban rögtön a szobafestő számát tárcsázni, léteznek trükkök, melyekkel megszabadulhatunk firkáktól és falainkat az eredeti állapotukba hozhatjuk vissza.

A falak összefirkálását megelőzhetjük anélkül, hogy a gyerekek bontakozó kreativitását letörnénk. Szerencsére már elérhető árakon kaphatók kimosható filcek, festékek és kréták, a legjobb, ha ezekből vásárolunk. Ha erről már lekéstünk, a tisztítás előtt a legfontosabb szabály, hogy bármelyik módszert választjuk is, először egy kis felületen próbáljuk ki, nehogy nagyobb kárt okozzunk.

A szódabikarbóna kitűnően tisztítja az edényeket, a kádat, a lefolyót és a falat is. Ha ceruza nyomokat szeretnénk eltüntetni, egy nedves szivacsra szórjunk szódabikarbónát és óvatosan kezdjük el dörzsölni. A fogkrémet meleg vízzel benedvesített szivacsra tegyük, ahogy lehozta a filcnyomot, még egyszer sima vízzel töröljük át a falat.

A filccel húzott vonalak eltüntetéséhez a hajlakk is jól jöhet, miután ráfújtuk a falra, puha sörtéjű fogkefével finoman dörzsöljük át. Legyünk óvatosak, mert a túl sok dörzsöléssel éppen ellenkező eredményt érhetünk el, a festék lejöhet a falról és még csúnyább lesz.

Zsírkréta ellen a majonézt vethetjük be. Egyszerűen dörzsöljünk belőle egy keveset a firkára, néhány percig hagyjuk állni, majd törölgessük le egy nedves ruhával. A régi filcnyomokat alkohollal tüntethetjük el, ezt töményen használjuk.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs