2017. szeptember 30.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő gumiabroncsot?

Sok ember kényszerül arra, hogy régi gumiabroncsát egy újra cserélje, azonban nem tudja, hogyan válasszon. Az elkövetkezőkben betekintést nyerhet, hogyan is és mi szerint érdemes gumiabroncsot választani és vásárolni.

Hogyha valaha szóba került a gumiabroncs lecserélésének a problémája, akkor biztosan Ön is elgondolkodott azon, hogy melyek azok a szempontok, amely szerint el kell indulni, hogy ne válasszon rosszul. Az első ilyen, amely mindenkinek eszébe jut, az a méret. Azonban, a méretbeli egyezés még önmagában nem jelenti azt, hogy illik is oda a kiválasztott kerék. Szerencsére azonban a többi jelölés is fel van tüntetve az abroncsokon, úgyhogy szinte lehetetlen eltéveszteni. A jelölés egy hosszú számsorból áll, amelynek a részei tagolva vannak. Az első ezek közül a méretre, a második a súly- és sebességhatárok jelölésére, a harmadik a gyártási időre, és az utolsó pedig a fajtájára vonatkozik. Ha az ember nem is ért hozzá olyan jól, akkor is érdemes, hogyha utána jár, hogy melyik jelölés mit jelent, és mire vonatkozik.

Azonban, hogyha az ember nem ért hozzá, és nem szeretne kockáztatni, akkor arra is van lehetőség, hogy ne ő, hanem egy hozzáértő cserélje ki az abroncsot. Hogyha elmegy egy autószerelő műhelybe, akkor az illetékesek biztosan szívesen segítenek a válogatásban. Az árak pedig nem olyan magasak, sőt, a legtöbb helyen a segítségért nem is számolnak fel plusz összeget, úgyhogy mindenképpen megéri.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs