2019. március 16.
Hogyan készüljünk fel egy állásinterjúra?

Amikor megkapjuk a várva várt e-mailt, vagy telefonhívást, melyben álmaink munkahelyéről keres a HR-es, hogy behívjanak az állásinterjúra, akkor nagyon fontos, hogy a legjobb formában legyünk és nyújtsuk.

Ugyanis egy állásinterjú alkalmával közel sem elegendő, hogy szakmába vágó képzés, gyakorlat vagy éppen a referencia. Fontos, hogy tudni kell eladni magunkat. Mi most ehhez adunk tippeket. Az első és talán legfontosabb dolog, hogy nyomozzunk kicsit a cég után. Ugyanis alig ha van attól kellemetlenebb, ha valaki úgy érkezik egy állásinterjúra, hogy nincs tisztában azzal, hogy milyen profilja van az adott cégnek. Ezért is célszerű a személyes találkozás előtt a neten felkeresni a cég honlapját. Viszont a weboldal sokszor nem nyújt kellő információt, ezért ajánlott a céghez kapcsolódó újságcikkeket is elolvasni. Amikor egy állásinterjúra jelentkezünk, akkor minden a legjobb tulajdonságainkat próbáljuk papírra vetni, ám a személyes találkozás alkalmával ezt szóban kell elmondani. Sőt, mindezt amit elmondtunk magunkról azt be is kell bizonyítani.

Azok az emberek, akik rendelkeznek egészséges önbizalommal, azok nem lesznek bajban. Sokkal inkább azoknak kell izgulni, akik ennek hiányában szenvednek. Illetve azoknak is nehéz lehet, akik már régóta munkát keresnek és görcsösen szeretnék megragadni a kínálkozó lehetőséget. Sokszor ez a feszültség az, mellyel elrontják a dolgokat. Egy állásinterjún mindig számíthatunk általános és váratlan kérdésekre is. Ezekre csakis úgy tudunk felkészülni, ha párszor elpróbáljuk az adott szituációt, ezzel megkönnyíthetjük a helyzetünket. Akikre jellemző, hogy betegesen stresszelnek azoknak érdemes előtte nap valamilyen formában levezetni a feszültséget.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs