2017. január 07.
Gabonafogyasztás a betegségek hátterében?

Napi szinten olvashatunk arról, hogy milyen alapanyagokat érdemes előnyben részesíteni a konyhában. A vélemények sokszor nem egyeznek, s ez ezúttal sincs másként. Egyes kutatások szerint ugyanis a gabonafogyasztás számos neurológiai betegséget előidézhet. Hajlamosak vagyunk azonban elfeledkezni arról, hogy többféle gabona létezik, melyek közül egyesek kifejezetten jótékony hatással vannak a szervezet számára.

Az agyunkra ment diéták között nem ritkán találkozni olyanokkal, amelyek gyakran csak egyes alapanyag-fajtákat engedélyeznek. Ahogyan azonban a fehérjék kerülése nem bizonyul jó választásnak, úgy a kizárólag gabonaféléken alapuló étrend sem lehet kielégítő. A szervezetnek egyaránt szüksége van fehérjére, szénhidrátra és zsírokra. Ezek mennyisége és forrása a döntő azt illetően, hogy jótékony hatással lesznek-e egészségünk és persze testsúlyunk alakulására. A Grain Brain címet viselő könyvben arról olvashatunk, hogy az Alzheimer-kór, a depresszió és a szorongás gyakran éppen a gabonafogyasztásra vezethető vissza.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezek mögött a betegségek mögött nagyon sok más tényező is állhat. A genetikától kezdve az elégtelen vitamin-és ásványi anyag bevitelen túl a felszívódási zavarokig és az idegrendszeri tényezőkig sokféle ok lehet hatással a szervezet működésére, s ezáltal a felsorolt betegségek kialakulására.

A gabonafélék fogyasztása az energianyerés szempontjából rendkívül fontos. A finomított szénhidrátok helyett azonban érdemes előnyben részesíteni a lassú felszívódású szénhidrátokat, melyeknek rosttartalma is kellően magas. A bulgur, a hajdina, a hántolt árpa és a köles kiválóan alkalmasak a szénhidrátbevitel megvalósítására, ráadásul rendkívül finom falatok készíthetőek felhasználásukkal.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs