2018. december 06.
Egyre több nagyvárosban találkozhatunk szerelemlakatokkal

A világ mozgatórugója a szeretet, amiről manapság hajlandóak vagyunk megfeledkezni. Ám vannak még olyan helyek a világon, ahol akarva és akaratlanul is belebotlunk olyan jelekbe, melyek ha egy pillanatra is de megállítanak bennünket és újra elgondolkodtatnak bennünket, hogy több időt fordítsunk a szeretetünkre.

A szerelemlakat csupán csak egy szimbólum, ami két ember között lévő kapcsolatot jelképezi, de úgy is mondhatjuk, hogy „összeköti” őket egy életen át. Ez a jelkép az Ősi kínai hagyományból ered, amely a 2000 – es évek elején kezdett megjelenni az európai városokban. Mára már nagyon sok nagyvárosban találhatunk olyan nevezetességet, hidat, kerítéseket, amit ellepnek ezek a bizonyos lakatok. A szerelem lakatok megtalálhatóak Rómában Szerelem hídján, itt a lámpaoszlopokat díszítették ki. Többek között találkozhatunk még velünk a kölni Hohenzollern hídon, a lengyelországi Wroclaw Tumski hídon, Brooklyn Bridge – New York, Mount Huang – Kína, Veronában Júlia otthonát is több ezer lakat borítja, és még sorolhatnánk hosszasan.

A szerelemlakat sokak szerint csacskaság, ám azon emberi értékek megőrzésére törekszik, mint pl. szeretet, odafigyelés és a törődés. Ahhoz, hogy ilyen lakatokkal találkozzunk nem feltétlen kell külföldre utaznunk, hiszen már Magyarországon is számtalan helyen találkozhatunk velük. Többek között megtalálhatóak Pécset, Szekszárdon, Nyíregyházán, Győrben, Békéscsabán, Vácon, Tatán, Veszprémben vagy akár Kaposváron is. A leleményesek egy külön kis iparágat alakítottak ki ebből. Hiszen nagyon sokan megragadták az alkalmat és éltek vele, így külön kaphatunk szív alakú lakatokat, vagy akár olyanokat melyekben a nevük vagy egy dátum található meg. Az egyszerű pár száz forintos kis lakatokat akár több ezer forintért is árusíthatják.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs