2019. március 13.
Áruvédelmi címke leszedő – de csakis a vásárlás után

Amióta csak létezik kereskedelem a világon, azóta léteznek olyanok is, akik könnyebb módon akarnak a nekik tetsző termékekhez hozzájutni, még pedig fizetés nélkül. Az üzletvezetők persze nem nézik tétlenül, hogy eltulajdonítsák portékájukat, a többség komoly erőfeszítéseket tesz a bolti szarkákkal szemben.

Áruvédelmi címke leszedő segítségével könnyedén eltávolíthatók a lopás megakadályozására feltett lopás megelőző szerkezetek, de mindezt csak a fizetés után. A tolvajok egyre furfangosabb módokon igyekeznek eltulajdonítani a nekik tetsző termékeket, így az üzletvezetők sem tétlenkedhetnek. A legtöbb üzletben megteszik a szükséges óvintézkedéseket a tolvajok nyakon csípésének érdekében. Biztonsági őröket alkalmaznak, valamint kamerákat tesznek az üzlet különböző részeibe. Azonban a biztonsági őrök figyelme lankadhat, így a kamerákat fürkésző tekintetek is időnként elsiklanak a lopás fölött. Éppen ezért érdemes olyan elektronikus rendszert beszerelni, mely képes érzékelni az eltulajdonított termékeket a tolvaj ruhája alatt vagy táskájában.

Az áruvédelmi rendszernek többek közt a lopásgátló kapu, valamint az áruvédelmi címke a része, melynek több fajtája is lehet. A termékeken lévő áruvédelmi címkét a fizetés során távolítják el az eladók vagy pedig deaktiváljak. Abban az esetben, ha a boltba tévedő tolvaj úgy dönt, hogy fizetés nélkül távozik, a terméken maradt címke riasztást ad az áruvédelmi kapun való áthaladás közben, mely azonnal éles hang és fény kíséretében jelzést ad a lopási szándékról. Az aruvedelem.amersec.hu weboldalon számos áruvédelmi szerkezetet találhat, melyek egytől – egyig hozzájárulhatnak üzlete biztonságának megőrzéséhez és a tolvajok nyakon csípéséhez.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs