2018. június 08.
A kullancsok elleni védekezés

A meleg hónapokban, a természetjárók egyik legnagyobb ellensége a kullancs, amely egyre nagyobb veszélyt és terhet jelent. Az erdőkben, kertekben, parkokban nagy az esélye, hogy találkozunk velük ezért fontos átgondolni a megelőzés és a kezelés lehetőségeit. Mivel nagy problémát tud okozni, ha nem vesszük észre időben ezért, ha olyan helyen járunk, ahol kullancsveszély van, akkor mindenképp ajánlott azonnal leellenőrizni ahogy hazaértünk, hogy nincs-e bennünk.

A kullancsok vérszívó ektoparazita állatok, melyek kifejezetten az emlősöket támadják. Egy kullancs, az élete során két vagy három gazdalényből táplálkozik, és ez alapján sorolható be a kétgazdás vagy háromgazdás kategóriába. A Kárpát-medencében nagyon gyakori a közönséges kullancs, amely a vérszívás során a Lyme-kórt, vírusos agyhártyagyulladást és más fertőzéseket is terjeszthet az emberre. Mivel nagyon szívós állatok, táplálék nélkül, megfelelő körülmények között akár több évig is képesek életben maradni. Ha az emberre kerül akkor néhány órán belül már el is kezd vért szívni.

Az ember számára a leginkább veszélyt jelentő élősködő azért, mert a sok más kórokozó mellett, a váladékaiban két olyat is hordoz, amelyek az ember számára igen veszélyessé válhatnak. Mivel a kullancs a két fő kórokozója a váladékban van, a kullancs összenyomása veszélyes lehet, mert így eltávolítjuk ugyan a kullancsot, de a váladéka a vérbe kerülve fertőzést okozhat. A megelőzés érdekében nagyon fontos, hogy kerüljük a kullancs bőrhöz jutásának lehetőségét, és a olyan öltözetet válasszunk, hogy ne jusson át rajta a kullancs. Hasznos lehet a kullancsriasztó aeroszolok használata is a nyak, csukló, boka és derék környéki ruházat területén. Testünk átvizsgálása mindenképp a legjobb módszer és fontos, hogy a testhajlatokat is alaposan átvizsgáljuk, mivel a kullancsok az elzárt, vékonyabb bőrrel fedett, nedves, melegebb területeket kedvelik.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs