2017. november 04.
A hegedű története

A hegedű egy nagyon népszerű hangszernek számít. A hegedű a vonós hangszerek hegedűcsaládjának legmagasabb hangolású, méretét tekintve pedig a legkisebb tagja. Négy darab, kvint távolságra található hangolt húrral rendelkezik.

A hegedűn található legmélyebb húr a kis G, ezután következik az egyvonalas D-, egyvonalas A-, illetve a kétvonalas E- húr. Általában a hegedűkották violinkulcsban íródnak. Nagy valószínűséggel a hegedű szó a “hej” indulatszavunkból származik, az olasz neve pedig a violin, ami kis violát jelent. A vonós hangszerek közül talán ez a legnépszerűbb, a legkeresettebb és a leggyakrabban előforduló hangszer. A hegedű mai formája először a tizenhatodik században, Észak-Itáliában jelent meg. A régi hegedűk nagy részének kezdetben csak három húrja volt. A négy húros hegedű megjelenése után nagyon hamar elterjedt egész Európában és sokan azt állítják, hogy az első hegedűt a Medici család számára készítette Andrea Amati.

Hazánkban a hegedűkészítés a 17-18 . században jelent meg.  A hegedű, felépítését tekintve három főbb részből áll, a korpuszból, a lélekből és a nyakból. A 19. században a hangszer egy újabb fejlődésnek indult, és kisebb változtatások történtek a hegedűn. Ilyenek például, hogy a fogólap és a nyak hosszabb, a fogólap laposabb és szélesebb lett, hogy az újj jobban ráférjen és ezáltal a hangja is erősebb legyen, könnyebb lett a basszusgerenda, stb. A hegedűt manapság arisztokratikus hangszerként tartják számon, azonban a 16. Században ez még nem volt így. A hangszer, a fénykorát a barokk zene cencertóiban és a hegedűvirtuózok korában élte. Az elkövetkezendő évtizedekben pedig az egyik legnépszerűbb szólóhangszerek egyike lett. A hegedű a  komolyzenében, a könnyű zenében, a dzsesszben és a népzenében egyaránt fontos szerepet játszik.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs