2013. november 05.
Mire és hogyan is neveljünk egy kutyát?

Az, hogy meddig a pontig kell nevelni egy kutyát változó dolog, hiszen attól függ, hogy miért tartjuk. Egy munkakutya és egy házi kedvenc, egy társ esetében az igazán változó dolog, ugyanis az első esetben a legtöbbet kell kihozni az ebekből, amíg a másik esetben teljesen felesleges a végletekig trenírozni az állatot. Elég az alapvető dolgokat megtanítani neki.

A kutyusok többségét leginkább jutalmazással lehet hatékonyan nevelni, de ha nagy bolondságot csinál, akkor bizony a büntetés is megengedett. Mindkét esetben az a lényeg, hogy közvetlenül tette után kapja a jutalmat és az esetleges büntetést, hogy azt tudja mihez kötni. Fontos emellett, hogy a kutyához mindig beszélni kell, ugyanis bár szavainknak csak a töredékét érti, de hangsúlyunkat nagyon is megjegyzi, így később ki tudja majd következtetni a hangsúlyból, hogy jót vagy épp rosszat csinált.

Azt, hogy mit is érdemes megtanítani egy kedvencként tartott kutyának ugyancsak változó. Azt viszont minden esetben érdemes megtanítani a kedvencnek, hogy ne fogadjon el ételt mástól, illetve ne egyen meg mindent, ami az orra elé kerül. Ezzel megvédhetjük az állatot az esetleges mérgezéstől, legyen az szándékos, vagy épp véletlen. Emellett érdemes az általános parancsszavakat is megtanítani, különösen akkor, ha sokat visszük emberek közé. Végül pedig a toleranciát is meg kell neki tanítani.

Azt mindig szem előtt kell tartani, hogy a kutya egy állat és nem gyerek, így kényeztetni csak mérsékletesen kell, viszont, igényeit mindig ki kell elégíteni, tehát például a mozgásigényét. Nagyon fontos, hogy a kutyának, mint állatnak, terület kell, mozgástér kell, hogy a veleszületett képességei, melyek egyben igényei is, megmaradjanak, ne sérüljön. Ha ezt betartjuk, akkor kutyusunk boldog és kiegyensúlyozott lesz.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs