2013. szeptember 14.
Miért, mit és mennyit igyak?

A víz, avagy a folyadék olyannyira létfontosságú tápanyag az emberi szervezet számára, hogy nélküle legfeljebb három napot bírunk ki, holott étel nélkül hetekig is elvagyunk. A testben a víz közreműködik az anyagcsere folyamatokban, de javítja a keringést, megfelelő vérnyomást biztosít, illetve közreműködik a szervezet állandó, belső hőmérsékletének szabályozásában is.

Ha valaki nem iszik elegendő folyadékot, akkor az anyagcseréje lelassul, fejfájást, szédülést, nyugtalanságot, zavartságot tapasztalhat, de kimerültség, gyengeség, fáradékonyság is felléphet, csökkenhet a koncentrációs képessége, szapora légzés, izomgörcs, szájszárazság jelentkezhet, a bőre veszít rugalmasságából, a szervezet pedig végső esetben ki is száradhat, illetve vesekő vagy vérsűrűsödés is kialakulhat

Legjobb megoldás a folyadékpótlásra a szénsavmentes víz vagy gyógytea és a 100 százalékos gyümölcs- és zöldséglé. Ezen kívül persze érdemes levest is rendszeresen fogyasztani vagy olyan magas víztartalmú, lédús gyümölcsöt, mint például a dinnye. A cukrozott italokat kerülni kell, mert túl magas a cukortartalmuk és sok bennük a mesterséges adalékanyag, de nem szabad sokszor kávét, energiaitalt és alkoholt sem fogyasztani.

Nagy általánosságban elmondható, hogy húsz testkilogrammonként minimum egy liter vizet meg kellene inni naponta, ami azt jelenti, hogy 60 kg-os nőnél napi három liter vízfogyasztás javasolt. jelent. Egy átlagos nap folyamán sok folyadékot veszítünk, mivel nem csak a verejték von el vizet a szervezettől, hanem a kilégzéskor kilehelt pára is.

A szomjúság már egy figyelmeztető jelzés, így nem kell megvárni. Nem csak akkor kell tehát inni, ha szomjasak vagyunk, hanem egész nap, avagy szinte folyamatosan kortyolgassunk folyadékot. A már idősebb személyek és a gyerekek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy inni kellene, így kínáljuk őket rendszeresen folyadékkal.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs