2015. augusztus 02.
Kik találták fel a mikroszkópot?

A mikroszkóp egy fejlett és hasznos eszköz, a jelen világ nem is lenne meg nélküle, hiszen nem csak az orvostudomány használja, de nélküle nem lenne orvostudomány. A mikroszkópra nagy szükség volt már régen is, nem is voltak restek a tudósok akkor sem. A mikroszkóp hatalmas áttörés, mérföldkő a modern tudományhoz vezető úton.

A modern, összetett kialakítású mikroszkóp kifejlesztése két holland szemüvegkészítőnek köszönhető, akik a meglehetősen bizonytalan eredetű hagyomány szerint 1590-ben készítették el az eszközt. A két holland Hans Janssen és fia, Zacharias Janssen voltak. Ezt az összetett eszközt először Robert Hooke írta le a Micrographia című munkájában. A szájhagyomány úgy tartotta, hogy a két lencse használatának elvét gondolatban Girolamo Fracastoro említette meg először, mégpedig 1530-ban. Állítólag ezen ötleten elindulva valósította meg a modern kor mikroszkópját a két holland, ám nem tisztázottak még teljes mértékben a tények.

Girolamo Fracastoro ötletéből vett és Janssenék által kifejlesztett mikroszkóp szerkezete nagyban hasonlított a Kepler-féle távcsőhöz, melyet 1611-ben tettek közzé. Érdekesség, hogy Kepler és Galilei távcsöve is használható volt mikroszkópként, ám ezek az eszközök csupán kisnagyításúak voltak, hiszen nem pont erre a célra lettek kifejlesztve. Erre alapul az az erős feltételezés, hogy a mikroszkóp tudatos feltalálója inkább Galilei volt. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény, hogy 1612-ben Galilei készített egy ilyen jellegű eszközt Zsigmond lengyel király számára. A mikroszkópok a köznép számára csak „bolhakukucskáló üvegek” voltak, mivel a 17. században a közönség szórakoztatására mindenféle hatalmasra nagyított bolhákat mutogattak általuk.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs