2016. február 10.
Isztambul legszebb látnivalói

Törökország meglehetősen sok turistát vonz. Ez nem is meglepő, hiszen gyönyörű tengerpartjai, régi városai, kultúrája mind-mind csalogató erejűek. És ott van akkor még Isztambul, mely számos látnivalót rejteget, melyeket egytől egyig érdemes körbejárni és megnézni.

Isztambul talán leglátogatottabb turistacsalogatója a Hagia Sophia. Az 1935 óta múzeumként működő épület az építési korszakát figyelembe véve egy építészeti csoda. Maga a kupola 65 méter magas és 43 méter széles. Ettől nagyobb számokkal csak a londoni Szent Pál, a római Szent Péter és a milánói katedrális rendelkeznek. A még 360-ban Constantinus császár által építtetett imaház fő területei a főtemplom és a galéria. A Hagia Sophia 1985 óta az UNESCO Világörökség része, és ez nem is csoda, hiszen ki ne szeretné az idők végezetéig csodálni gyönyörű mozaikjait, melyeket aranyba is mártottak. Ezzel a csodálatos épülettel szemben magasodik a Kék-mecset, mely szintén szokásos turista célpontnak nevezhető.  Központi kupolája talán kevésbé látványos, mint a Hagia Sophiáé, de ettől függetlenül nagyszerűen tükrözi Isztambul eleganciáját, gazdagságát és felsőbbrendűségét. A hatalmas, négy oszlopon nyugvó Kék-mecset belülről lélegzetelállító látványt nyújt. Ahogy a ragyogó fény beárad a magas, festett üvegablakokon, az leírhatatlan. Ugyancsak a közelben helyezkedik el a Topkapi-múzeum, mely az egykori szultáni palotában kapott helyet. Az Ágyúkapu palota már szinte egy város a városban a maga négy udvarával és számos egyéb épületet magába foglaló komplexumával. Mivel hétfőnként ez az egyetlen nyitva tartó múzeum, ilyenkor ide látogatva hatalmas tömegre számíthatunk.

E három talán legjelentősebb látványosságon túl Isztambulba látogatván érdemes még meglátogatni a Nagy Bazárt és a Fűszer Bazárt, melyek a keleti kézműves áruk, illatok és kelmék különleges illatával csábítanak el, vagy a Bazilika Ciszternát, melyet akár Elsüllyedt Palotaként is ismerhetünk. De ide sorolhatnánk még a Dolmabahce palotát, a Beyoglu negyedet, a Galata-tornyot, és számos egyebet, hiszen egy ilyen hatalmas történelmi múlttal rendelkező várostól nem is várhatnánk kevesebbet. Felesleges is talán tovább ecsetelni Isztambul szépségét és varázslatosságát, hiszen igazán akkor tudjuk értékelni a benne fellelhető csodákat, ha magunk is láthattuk azokat. Így nincs más hátra, mint becsomagolni, és irány Törökország egyik legvarázslatosabb helye, Isztambul!


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs