2019. május 22.
Hogyan gyógyít a kender?

Amikor azt a szót halljuk, hogy kender, akkor még mindig legtöbben arra asszociálnak, hogy az kábítószer. Vagy másik esetben, akár mint ipari anyagra is gondolhatunk, holott a növénynek igen magas a gyógyhatása is, melyet egyre több kutatás is igazol.

Nézzük, hogy milyen panaszokat is enyhíthetnek a kannabisz alapú készítmények. Az elmúlt években egyre komolyabb lépéseket tettek annak érdekében, hogy az orvosi marihuána felhasználása elismerté váljon. Az Európai Parlament is állást foglalt a témában miszerint ösztönözni kellene a kannabisz orvosi célú felhasználását és egyértelműen meg kell határozni a felhasználási területeket. Ezen felül a parlament azt is szorgalmazza, hogy újabb kutatásokat végezzenek marihuánával kapcsolatban, hogy milyen területeken lehet felhasználni a gyógyászatban. A legnagyobb probléma, hogy sok helyen az orvosi marihuánát még mindig összekeverik a kábítószerként számon tartott úgynevezett fűvel. Még az utóbbit a bódító hatása miatt fogyasztják, addig az orvosi marihuánától ezt a hatást nem remélhetjük.

A kendert már 500 évvel ezelőtt is használták úgy, mint fájdalomcsillapító. Az első feljegyzések Kínából származnak. Ennyi idő elteltével már bebizonyosodott a hatása, mégpedig benne található CBD befolyásolja az endokannabinoid rendszer működését, amely számos élettani folyamatra hatással lehet. Mint pl. alvás, étvágy és akár a fájdalomérzet. A kutatások bebizonyították, hogy a vegyület csökkenti krónikus fájdalmat és még gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. Ezen felül nagyon sikeres eredményeket érhetnek el ízületi panaszok esetén. Továbbá még azok számára is célszerű lehet a fogyasztása, akik migrénes fejfájással küszködnek. Az orvosok olyan betegek számára javallják a fogyasztását, akik depresszióval küszködnek.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs