2015. január 02.
Az Ön kislánya is szereti a lovas online játékokat, ám nem tudja, hogy ezek ártalmasak-e neki?

Egyre több gyerek kedvence valamilyen online játék. A kislányok leginkább a lovas játékokat kedveli. Sok anyuka éppen a ténytől riad vissza, hogy kislánya a számítógép elé szeretne ülni. Ilyenkor a szülő nem is igazán tudja, mi lenne a helyes: megengedni, vagy inkább tiltani.

Lovas játékok lányoknak, bármennyire hihetetlenül is hangzik elsőre, de a készségfejlesztésben sem utolsók. Ha már nagyobb gyermeke, akkor nyugodtan megengedheti neki, akár felügyelet mellett is, hogy lovas játékokkal játsszon. Hiszen ilyenkorra már elsajátította bizonyos tárgyaknak a kezelését is. Ami azt is jelenti, hogy nem okoz neki nehézséget az egér használatának elsajátítása sem. Erre pedig köztudottan szüksége lesz a jövőben, előbb az iskolában, majd nagy valószínűséggel, jóval később pedig a munkahelyén is. Nem ennyire előreszaladva az időben, milyen haszna lehet még a lovas játékoknak a lányok számára? Például a www.lovas-jatekok.hu weboldalon rengeteg olyan lovas játékok vannak lányoknak, melyek a memória fejlesztéséhez járulnak hozzá. A különbségkeresős játékokkal kitűnően fejleszthető a memória és az odafigyelés.

A lovas-jatekok.hu internetes oldalon egyéb lovas játékok is megtalálhatók a lányoknak, így például lehet pónit öltöztetni, vagy éppen lóversenyen indulni. A legjobb ezekben a játékokban, hogy nem kell őket letölteni, így a gyerekek egyedül is játszathatják. Lényegében tehát nem ártalmasak a lovas játékok a lányoknak, természetesen, ha nem a nap 12 órájában ülnek ott a számítógép előtt ezt játszva, vagy bármi mást. Nagyon lényeges a mértékletesség ilyen esetekben is, hiszen a gyerekek szeme még érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért nem jó, ha éjszakába nyúló délutánokat szeretnének a monitor bámulásával tölteni.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs