2015. november 17.
A kiskutyák számára szeretet és gondoskodás kell

Amikor valaki kiskutyát vásárol, számos dolgot szem előtt kell tartson. Sajnos sokan már a fajtaválasztásnál hibáznak, hiszen egy kutyát nem lehet csupán küllem és szimpátia alapján választani. De lássuk, mire kell odafigyelni, ha egy kis jövevény érkezik a házhoz…

A Puppy Honden arra hívja fel a figyelmünket, hogy a felelős kutyatartás érdekében szenteljünk figyelmet a kiskutya legfőbb igényeire. Mindez azt jelenti, hogy olyan fajtát válasszunk, amelyet megfelelő módon el tudunk látni és amelyiknek megfelelő helyet tudunk biztosítani. Ez azért is fontos, mert nagyon sok fajta olyan mozgásigénnyel rendelkezik, amit idős vagy elfoglalt emberek csak nagyon nehezen tudnak kielégíteni. Egyes munkakutyák szinte állandóan mozgásban lennének és erről a szokásukról nem szívesen tennének le úgy 10 évig.

Egy kiskutya minél több törődést és közös időtöltést kíván. Sajnos a legtöbb fajta rosszul viseli a magányt és a környezet változása is megviseli. Ezért az első napokban kivételesen nagy odafigyelést igényel. A kezdeti nehézségek azokban hamar elmúlnak; a kiskutya megbarátkozik az új környezetével. Jönnek a jellemző kölyökkori problémák, mindent meg akar rágni. Ha nem biztosítunk számára valamilyen megfelelő játékot, amin élesítheti a növekvő fogait, akkor sajnos a cipőinken vagy a kerti növényeinken éli ki ezt a szükségletét… Sokkal okosabb tehát, ha idejekorán számba vesszük az ilyen szükségleteit és gondoskodunk a megoldásáról. Mondani sem kell, hogy a megfelelő táplálás mennyire fontos. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy kutyáról beszélünk, nem pedig egy emberről vagy egy kisgyermekről. Ami számunkra finom és egészséges, a kutya számára akár ártalmas is lehet. Gondoljunk a csokira, amely akár mérgezést is okozhat.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs