2017. december 08.
A gyomorfekély lelki okai

A gyomorfekély, vagyis a kialakult seb a gyomor nyálkahártyáján, valamint az égő fájdalom ami ezzel jár nem egy ritka betegség, ráadásul ha nincs megfelelően kezelve, akkor annak súlyos következményei is lehetnek, tehát nagyon fontos ennek a megelőzése. A gyomor megbetegedéseit általában a stresszhez kötik, és való igaz, hogy általában a stressz okozza a gyomorfekélyt is, viszont vannak más lelki okai a betegségnek, amikről most többet tudhat meg.

A lelki gondok viszont nem feltétlenül okoznak gyomorfekélyt, olyan is van, amikor teljesen egészséges embereknél jelenik meg ez a betegség, tehát a gyomorfekély nem teljesen beszámítható. Ha valami problémát elfojtunk magunkban, akkor az is okozhat gyomorfekélyt, és hiába tűnik néhány ember erősnek, nem lehet tudni, hogy mélyen belül mi zajlik le bennük. Tehát ha ön nem éli meg a gyászt, vagy más fájdalmat, hanem elfojtja magában, akkor az is segíthet a gyomorfekély kialakításában. Egy baleset után néhány nappal is alakulhat ki gyomorfekély, ez lehet egy fertőzés, egy sérülés, vagy valami ami súlyos traumát okozott.

Ezek mellett a gyomorfekélyt a rendszertelen életmód is okozhatja, például a túlzott kávé vagy alkoholfogyasztás. A különböző gyógyszerek fogyasztása is okozhat gyomorfekélyt, főleg olyan készítmények, amiket autoimmun betegségekre írtak fel, és ezek gyakori szedése nagyon káros lehet a gyomornak. A fűszeres ételek is okozhatnak gyomorfekélyt, tehát ezeket is érdemes elkerülni annak érdekében, hogy elkerülhesse ezt a fájdalmas betegséget. Vigyázzon tehát a lelki tényezőkre, illetve a stresszre is, hiszen ha ezeket eltávolítja életéből, akkor kevesebb eséllyel kap majd gyomorfekélyt. Éljen kiegyensúlyozott és nyugodt életet, és így akár más betegségeket is elkerülhet.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs