2013. november 21.
A cékla, mely hatékony társ a fogyásban

A céklát már csak azért is érdemes fogyasztani, mert telis-tele van antioxidánsokkal, amelyek meggátolják a szabadgyökök kialakulását, ezáltal pedig csökkentik a rákos tumorok kialakulásának esélyét. A cékla mindemellett kifejezetten jó hatással van a májra is, ami pedig fontos szerepet játszik a zsírbontásban, és a test méregtelenítő folyamataiban is, avagy ha a májad megfelelő állapotban van, sokkal könnyebben megy a fogyás is.

A cékla fent említett remek hatásai mellett sok vasat is tartalmaz, amit a test hasznosítva a vörös vérsejtek képzésére használhat, tehát a cékla a vérszegénység megelőzésére, illetve kezelésére is használatos már hosszú évtizedek óta a hagyományos népi orvoslásban.

A cékla amellett, hogy a máj védelmével megkönnyíti a zsírok lebontását, más módon is tudja segíteni a méregtelenítést. Tudni kell, hogy sok benne a kálium, ami által nem csak a sejtek között megrekedt víztől segít megszabadulni, de a nyirokrendszer működését is fokozza, ez pedig a sejtek közötti méreganyagok kiválasztásával jár, ami nem csak fogyást, de még a kötőszövetek ruganyosságának visszaállítását és a narancsbőr leszámolását is jelenti egyben. Mindezek mellett a céklának viszonylag magas még a rosttartalma is, így természetesen a belek munkáját, illetve a salaktalanítást, a jobb és gyorsabb emésztést is elősegíti, ami viszont már köztudottan hozzájárul a kilók ledobásához.

A céklát könnyedén be lehet építeni az étrendedbe, hiszen fogyasztását nem kell túlzásba vinni, elég mindössze a kiegyensúlyozott étkezés és a rendszeres testmozgás mellett naponta egyszer fogyasztani a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag zöldséget. Ezáltal máris jobb lesz a közérzeted, és gyorsabban megy a fogyás is. Egy remek tipp, hogy a céklából remek zöldségturmixokat is készíthetsz, de akár a frissen facsart céklalét már önmagában is fogyaszthatod.


Kapcsolódó bejegyzések

Megosztás

Szerzőről

hunprobalazs